MÓDSZERSAROK

 


Négy rövid hozzászólás 

 

 az előző, 2019/1-es szám MÓDSZERSAROK rovatában megjelent írásokhoz:

 

Először Kertesi Tünde jegyzetéhez szeretnék hozzászólni, aki az automatikus váltó előnyeiről írt az oktatásban. Egyetértek a cikkben megfogalmazott meglátásaival, s így azt ki is egészítem.  Különös tekintettel arra, hogy szerintem a kétféle autót (automata és manuális váltós) akár együttesen is lehet használni az oktatásban.
Számomra a Webjogsi KMR autósiskola tette lehetővé, hogy oktatásra használjak az iskola által lízingelt Nissan Leaf elektromos oktatójárművet. Így anélkül tudtam sok tapasztalatot gyűjteni az automataváltós oktatás során, hogy magamnak kellett volna vennem vagy lízingelnem. Ebben a lényeg a „többlépcsős oktatás” mint módszer. Az iskola vezetése nagyon jól ráérzett, hogy a pedagógia „a könnyűtől a nehéz feladatok felé” illetve „az egyszerűtől a bonyolultabb feladatok felé” alapelveit így szakszerűen lehet alkalmazni, az oktatás hatékonyságának a növelése érdekében. Ez azt jelenti, hogy nálunk a tanuló az első fázisban az elektromos autóval kezd dolgozni, ami eltarthat 4-6 órát, esetleg tovább is, ha szükséges. Tapasztalatom szerint ez a kezdet legtöbbször szédületes fejlődést eredményez. Hamar kialakul az iránytartás készsége, a gyorsuláshoz és lassuláshoz szükséges megfelelő pedálkezelés. Ugyanígy a kanyarodási technika és a hozzátartozó lassulás, illetve a kormányzási két kézzel és egy kézzel gyakorlatok készsége is. Ez idő alatt a tanuló valamilyen szinten megérzi az autó méreteit is, kap egy jó visszajelzést arról, hogy már képes részt venni a forgalomban. Bennünk, oktatókban pedig olyan érzés kezd kialakulni, mintha a tanulónk már vezetett volna előéletében. Természetesen utána a váltó használata pillanatnyi lemaradást jelent, de a második fázisban a legmodernebb szimulátor segítségével hamar be tudja pótolni ezt a lemaradást.
A harmadik fázisban pedig az így előképzett tanuló hozzászoktatása következik a váltós autó sajátosságaihoz: tehát a sebességváltás technikájának megtanulása, a motorfék jelenlétének a felismerése és gyakorlatban történő alkalmazása.  Csak végén érdemes tanítani a legnehezebb részt, a finommenetet, a gyors és „visszafogott” indulást, a parkolási feladatokat. E tevékenységek rávezető feladatait, folyamatosan visszatérő feladatként kezeljük.
Mindeközben azt is tapasztaltam, hogy nem egy tanuló úgy döntött: inkább az automataváltós autónál marad, azzal fog vizsgázni, mert könnyebb így, hiszen ugyanazt az élményt (hanem jobbat) biztosítja, mint a váltós autó.
Szerintem jó döntés az automatikus váltó, ami a ilyen többfázisú oktatásban még inkább kiteljesedhet, az ilyen választás, döntés bármikor meghozható. Magam is arra bíztatnék, mindenki merje észrevenni a jeleket: a jövő valóban az automatikus váltóé!

Horváth Gábor T tábla cikkéhez egy-két gondolat

Sajnos, nekem is az a meglátásom, amit Gábor, Kalocsán dolgozó kolléga említ, hogy nem tisztelik a tanulókocsit a forgalomban és ezt mindnyájan tapasztaljuk. Bizony a mai forgalmi helyzet nagyot változott. Egyre jobb és gyorsabb autók között tanítunk, mindenki siet, rohan, mert van neki mivel. Idegesek és türelmetlenek az emberek, mert a mai forgalomszervezés alig bírja már kielégíteni az autóközlekedést. Mi pedig a T táblával forgalmas helyeken is 30 km/h-val haladunk és szeretnénk, hogy tiszteljenek, segítsenek bennünket, hogy megértőn kocogjanak mögöttünk. Tény, hogy általában nem szeretnek bennünket a forgalomban.
És van kolléga, aki vissza is él a tanulókocsi jelzéssel. Kérdi tőlem a tanuló, hogy miért megy ilyen lassan ez az oktató autó? Szoktam mondani, hogy biztos még nem tanulták a négyest. Én magam azért igyekszem, már a 10-15-ik órában tanítom a 110-es sebességet, és amikor visszajövünk a városba, csitítani kell a tanulóvezetőt.
De ami itt a legfontosabb. Ha a tanuló még nem érett arra, hogy kellő lendülettel vezessen, ne vigyük a forgalmas helyekre, mert ez senkinek sem jó. A tanulónak sem, az oktatónak sem.
Amikor pl. külön gyakoroljuk a sávváltást, magam is meglepődöm,
 hogy milyen előzékenyen beengednek akkor, ha lendületesen autózunk, és ha a kellő pillanatban még a gázt is merjük nyomni.

Az is érdekes, hogy a kezdő vezetők elég határozatlanok abban, hogy autójukon viseljék vagy nem a „T” matricát.  Én nem győzőm magyarázni nekik, hogy a T jel mégis csak egy fajta védelmet jelent és, nem kell szégyellni. Ha ez nincs, akkor nagy az elvárás a többiek részéről, és ha valaki ilyenkor óvatoskodik, mindjárt kezdődik a konfliktus.

 

Simonyák Zoltán „kiszállni az oktató autóból” című cikkéhez...

Én nem szégyellem, hogy 20 évet Kolozsváron oktattam. Ott megengedett volt, hogy kiszálljunk az autóból és rendszeresen alkalmaztam is a módszert. Mindig biztosan ismertem fel, hogy itt a pillanat, amikor lehet és ki is kell szállnom, alkalmazni ezt a módszert. A tanulónak is fordulópontot jelentett, szembesült azzal, hogy van élet oktató nélkül is.  Talán ezért is, ilyenkor nagyon odafigyel, és pozitív impulzust kap, biztos neki a sikerélmény.
A teljes biztonság kedvéért, még csináltattam egy olyan távirányítót is, amivel kívülről bármikor a motort is le tudtam állítani.
Volt egy idős tanulóm, aki nagyon jó fej lévén és kitűnő szellemi állapotban, nagyon erős motivációval rendelkezett. Eljutottunk a szlalom menet gyakorlásához. Egy adott pillanatban rávettem, hogy végezze el a feladatot önállóan. Kiszálltam, felvettem kamerával. Ez azért volt fontos, mert a fiai nem akarták, hogy anyucinak legyen jogsija, ezzel pedig bizonyította, igenis képes ezt megtanulni. Időközben levizsgázott, bevált vezető lett belőle. Most is megvan a felvétel

 

Kovács József „Ki mit szól hozzá” cikkéhez az alábbiakat fűzném

Kedves Borsod megyei kollégám 59 éve van a szakmában, szívből gratulálok neki!  Azt írja: összes tanulóinál az M-6-os vizsgafeladat, a hátramenetben két kocsi közé beállás párhuzamosan című parkolás okozta eddig a legtöbb bukást.  Én még nem számoltam így ki, de szerintem is, valóban nehéz feladat.
Magam is már negyven éve oktatok. Röviden leírom ezt hogyan, hátha van ebben is valami tanulság.
Én először egy sor rávezető gyakorlattal kialakítom a gépjármű mozgatásának az érzékelését, úgy előre mint hátra. Főleg hátramenetben gyakorolunk hátranézve, a jobb és bal tükörből irányítva, és olyan feladatot is végzünk, amikor a tanulónak nem szabad hátra néznie. Ilyenkor csak előre nézéssel kell irányba tartani az autót, egyenesen haladva hátrafele.
Én ezt a fajta parkolást későn, csak a 20-25. óra után kezdem el komolyan gyakoroltatni.
Nem forgalmas helyen. Minimális mankót persze adok. Főleg a nézés irányításával és az oldallátás fejlesztésével tudom elérni, hogy egy első, nem tökéletes beállást értékelni is tudjuk. Az igazi része a feladatnak maga a korrigálás, amit jobban kell tudni, mint magát a feladatot. Ez fontos, mert a feladat elején többnyire bizonyos mankók használatára összpontosít a tanuló.  A korrigálások alkalmával sokkal hamarabb rá lehet érezni, hogyan és hová mozog az autó, de ilyenkor fontos az is, hogy mikor és hova néz, és ezt szigorúan kell az oktatónak figyelni.
Szerintem itt kétféle sikertelenséggel találkozunk. Amikor túl gyorsan forgatjuk a kormányt balra az utolsó fázisban, így nagyon távolra kerül az autó a szegélytől, vagy ha túl lassan kormányozunk, közel kerülünk a szegélyhez, nem tudjuk befejezni a feladatot, mert megakadunk a szegélyben. A második változatot a könnyebb korrigálni, és ilyenkor már tudni kell a szegély óvatos, finom megérintését.
A gyakorlás során többször kiszáll a tanuló és körbejárja az autót, megfigyelve a kerekek helyzetét és megnézi a tovább gurulás lehetőségét, valamint megbecsüli a mögöttes autótól való távolságát, amit belülről egészen másképpen lehet érzékelni.
A feladathoz még két észrevételem van, amit szintén megosztanék.
Az egyik az, hogy mindig az elejével történő párhuzamos feladatot gyakoroltatom először. A másik, hogy az elejével történő szegély mellé parkolást, először a rutinpályán a bolyák közt gyakoroljuk, a háttal parkolást viszont csak a városi vezetés gyérforgalmú útjain, a parkoló autók közé.
Mi egyéként külön tanulunk rátalálni a parkoló helyekre is, az előnyős és a vizsgán is elfogadott helyekre koncentrálunk, és persze a jó elhelyezkedésre. Ha ez nem megfelelő, az a sikertelenség fő forrása.

 Budai László András