Egykori Tanulóvezetőim II.

Maradandó emlékeim. Szívesen gondolok rájuk vissza. Mint a visszapillantó tükörbe, mélyen hátra nézek, még a hetvenes évek elején vagyunk, az „új KRESZ” előtti időszakban. Vidéki tanfolyamok, egy a már városias jelleget is felsoroltató Hajdú-Bihar megyei nagyközségben.

 

 

Akkoriban minden tananyagot magunk készítettünk a Magyar Közlönyben található szabályok alapján. Az éppen akkor induló tesztlapokhoz, az írásbeli teszt-kérdéseket is figyelembe véve. A tanulók nem hallgatók, mindig aktív résztvevők voltak, ki- ki tudása és lehetőségei szerint segítette a munkát. Közben tartottuk a kapcsolatot a debreceni Zsírossy Árpád vezette ATI iskolával, hetente egy alkalommal bevittük az adminisztrációt, az elkészült oktatási anyagot egyeztettük az új Oktatási Reform elvárásainak megfelelően.

BÉLA BÁCSI

Sorkötelesként én is MHS intézményben sajátítottam el a gépkocsivezetés tudományát, - kilenc hónapos elmélet és a „B” + „C” + E kategóriát magába foglaló, összességében 30 órás gyakorlat keretében. 
A vizsga után az oktatóm gratulált, hogy megszabadulhatott tőlem és javasolta, hogy ez után öt méternél közelebb ne merészkedjek az autókhoz. Amikor pedig oktató lett belőlem, közölte, tudta ő előre, sokra fogom vinni a szakmában! 
Két évig katonáskodtunk is egy jeles laktanyában, többen is voltunk ott debreceniek. Ebben a laktanyában korábban egy lovassági alakulat fejtette ki honvédelmi tevékenységét, de egyik napról a másikra átalakult, gépkocsizó lövész zászlóalj lett belőle. Az öreg huszárszázadosnak, aki pedig éppen a nyugdíjazása előtt járt, kedvébe jártak, gépkocsizó garázs-parancsnoki posztra tették. Ló- vagy lóerő, mindegy, egyébként is tudják a dolgukat a gépkocsivezetők, így nem sok vizet fog zavarni a vén karikalábú.

 

Tudta is a helyét az öreg, zabdízelesnek hívtuk, nem követelte a kemény katonásdit.

- Béla bátyám így, Béla bátyám úgy. Együtt ütöttük agyon az időt este a kantinban is.
Egy alkalommal távolsági vezetés után visszatérve, beállítottam a Csepelt a telephelyre és magam is keményen célba vettem a kantint. Összetalálkoztam Béla bácsival, aki ugyancsak határozott léptekkel haladt abba az irányba, ugyanis menetrend szerint késése volt a jó hideg sörnek. Tisztelegtem neki, de sietve. Alig léptünk azonban háromnál többet, amikor az öreg megszólalt:

 Na de fiam! Oda voltál kiküldetésben, legalább jelents valamit!

   - Semmi különös nem történt Béla bátyám, csak a kuplungom égett le!

 Az istenit neki fiam! Hányszor mondtam már, hogy ne bagózzatok a kocsiban!

 

JÓZSI BÁCSI a kollégám

Az ötvenes évek elején azért másképpen volt. Egy idősebb oktató kollégám Józsi bácsi a TEFU-nál dolgozott, elvégezte a napi feladatokat, utána ült be a Csepelbe oktatni. Kicsit fáradtan, de mindig frissítette magát. Ehhez legalkalmasabbnak gondolta a jóféle hazait, abból a fajtából, amit guggolós bornak hívnak. Akit egyszer ebből megkínálnak, az legközelebb guggolva megy el az ablak előtt, nehogy ismét megkínálják!
Szóval, folyik a vezetési gyakorlat, a sorköteles fiúk ügyesek, a forgalom csúcsideje is elmúlt már. Józsi bátyánk időnként meghúzza a butykosát. Az esti, utolsó jelölt már éjszakai vezetést gyakorol. Nyíregyháza irányába indulnak, gondolva, hogy egy másik úton majd visszatérnek a városba. Józsi bácsi közben elbóbiskol, majd egyszer arra riad föl, hogy erőteljesen rázzák:

 

 - Jóska bátyám! Íbreggyen má föl, valami egyenruhások kérik az útlevelet!

 - Hát hol vagyunk fiam?

 - Záhonyban – szól kintről a határőr katona.

 

KORAI  ELVTÁRS

Ismét vidéki tanfolyam a már városias jelleget is felsoroltató nagyközségben. Közösen dolgoztunk egy régi kedves, azóta már megpihenni tért kollegával. Akkor éppen jól megérdemelt szakszervezeti nyaralását töltötte, egyedül, én tartottam a frontot. A megnyitón sok egyéb mellett beharangozom, hogy kb. egy hét múlva érkezik majd segítő kollégám, aki a Hajnal családnevet örökölte édesapjától. A szünetben egy hagyma szőke, vörös hajú hallgató férkőzik a közelembe és megkérdezi: hogy is hívják azt a másik kollégát? Megismétlem neki, hogy Hajnal, és hogy jobban megjegyezze, hozzáteszem: eszébe jut majd neve a kora reggelről!

 

Egy hét elteltével az esti előadásra már visszajött a kollégám és foglalkozást kezd. A kis hagyma szőke barátunk odalép hozzá és köszön: Jó estét Korai elvtárs!

 

KLÁRIKA, akibe én nagyot csalódtam

Leendő kertészmérnök hölgy az agrár-egyetem hallgatója. Ügyes, jól bánik az autóval. Akadálytalanul halad előre az autóvezetés megismerésében, közelesen mehet már a vizsgára is. Nyugodtan ülök mellette, nem kell beavatkoznom a munkájába. Csak a legfontosabb tennivalókat mondom.
Közeledünk egy forgalmas zebrához, ami állandóan egy nyüzsgő hangyaboly. Gondolom ennek látványa késztette arra, amit nem tőlem tanult:

 

Hangos kürtszóval, feldühödve jelezte nemtetszését, amiért a gyalogosok nem vették figyelembe jelenlétünket.

Klárika! – mi volt ez?

-Az anyjuk istenit, mit mászkálnak ezek előttem?
És engem ez annyira meglepett, hogy hirtelen még a nem tetszésemnek sem tudtam hangot adni!
 

A MATEMATIKUS

Középmagas, körben szőrös emberke, kb. 30 éves. Kimondottan tudós alkat, szemüvege, mint a a szódásüveg feneke, tanársegéd az egyetemen. Még csak most ismerkedik a gépkocsival, eddig csak a jobboldalon foglalt helyet az autóban. Elkezdjük a gyakorlást, először elindulás-megállás, majd lassú egyenes haladás, végül a kormánykezelési gyakorlat következik. Szép csendben, nyugodt körülmények között zajlik a gyakorlati manőverek elsajátítása.

Most pedig csúsztatott tengelykapcsoló kezelésre és folyamatos kormánykezelésre lesz szükség, - kérem tőle. Nyolcasokat írunk le az úttestre a gépkocsival.
Rögtön jön a kérdés.

 

- Tehát nyolcasokat csináljak. De milyet? Rómait, vagy arabot?

 

 

 A HOSPITÁLÓ oktatók

Az évek során sok minden ragadt rám, nem csak az út pora, fölkértek arra is, hogy a leendő oktatók beülhessenek mellém, ellesni az általam alkalmazott módszereket.
Volt közöttük, aki azzal kezdte: pénz, pia és nők dolgában milyen az oktatás? Én azonnal megsértődtem!  Közöltem vele, hogy merre nyílik legkönnyebben a kocsi ajtaja.
Másnap telefonál a képzésvezető végző kolléga, hogy miért tanácsoltam el az illetőt?
Elmondtam, nem csinált semmit, csak kérdezte amit. Nem is firtatta tovább döntésemet.

Akkor a ZIL-en oktattam, és ismét jött egy hospitáló.
Foglalj helyet, - mondom - mindjárt jön a tanuló és indulunk. Ebben az időben sok tanulóvezetőt képeztünk ki a VOLÁN létszámgondjainak enyhítésére, többek között ifjú hölgyeket is. Piroska meg is érkezett, forró nadrágban és hozzá feszes piros pólóban, amely sok mindent sejtetett az alatta rejtőzködő tartalomból.
Elindulunk, Piroska vezet, én középen, jobb szélen az új kolléga.

 

A szovjetek már akkor feltalálták a kényelmes tehergépkocsit, menetközben a ZIL kellemesen ringatott, Piroska pólójának az eleje is engedelmeskedett a ringásnak. Leendő kollégám nem tudja levenni tekintetét a látványról, és hogy én is részesüljek ebből, könyökével többször is meglök, a fejével pedig a látványosság irányába biccent. Nyugalomra intem, - majd az egy óra hospitálás után te is oda ülhetsz a középső ülésre, meglátjuk!
Így is történt, de öt perc után Józsi barátom úgy összezavarodott még az instrukciók adásában is, hogy le kellett állítanom a feladat végrehajtást, mert veszélybe kerültünk! Újból én ültem be középre.
Aztán a végén kicsit még papoltam neki arról, hogy nézni ugyan itt is szabad, de inkább előre felé, mert az oktatójármű is előre felé halad!. És hogy itt milyen fontos erénynek számít a mértékletesség.

 Stollmayer János