Kedves szerkesztő úr!

 


Küldöm, de ez csak egy vers. Olvasva megint a távozók sorát, a kedvem alá szállt. Már az idei In Memoriam rovatban is több mint húsz ember van felsorolva. Sokukat ismertem. A versezet róluk szól.
Üdvözlettel: Bakonyi Ervin

Társaim leperegnek

Éltemben magam fonalát görgettem,

Napos oldalon a szépséget kedveltem,

Családnak örültem, írogattam felhőbe,

S a nagy önzésemben észre sem vettem,

Milyen sok régi arc, fejfa követ engem,

Úgy rohannak a változatos, nehéz évek,

Bele roggyant tőle mindkét térdem,

Barátaim elmaradtak, ismerősök mentek,

Telefonom egyre kevesebbet csengett,

Ha képeiket nézem, szómra nem felelnek,

Oda fenn ülnek, rajtunk perlekednek,

Ők sem értik, miért nem vígad a béke,

Okosságunk miért sző rossz szállt zekébe?

S amíg együtt tettünk, amit kellett, lelked

Húrja miért nem szólt hozzá, olykor érte,

Lassan nekem is utánatok kell mennem,

Hely kell a következő nemzedéknek...