Új eduKRESZ tananyagok...

 Forgalmi vizsgafelkészítő és ECO driving

Közel egy évtizede vagyunk jelen a járművezető-képzés piacán e-learning tananyagainkkal, melyek eddig a tanulók elméleti képzését valósították meg vagy támogatták azt. A tanulói visszajelzések gyakran arról szólnak, hogy kifejezetten megszerették az elektronikus távoktatást, és hogy ezt az oktatási formát az élet más területein is keresni fogják. Arra gondoltunk, hogy ezért talán nem is kéne nagyon messzire menniük, s így a tavalyi évben megkérdeztünk jó néhány tanulót és szakoktatót arról, hasznosnak tartana-e egy olyan elektronikus tananyagot, amely a gyakorlati oktatást, illetve a forgalmi vizsgára történő felkészülést támogatná. Miután pozitív visszajelzést kaptunk, hozzá is fogtunk a fejlesztéshez, és most örömmel jelentjük, hogy azzal el is készültünk.

Új oktatóanyagunk segítségével a „B” kategóriás tanulók tudják a gyakorlati oktatáshoz és a forgalmi vizsgához szükséges jogszabályi, műszaki és vezetéstechnikai ismereteiket még jobban elmélyíteni és rendszerezni, valamint megismerhetnek számos vizsgaútvonalat, melyeket bejártunk és videóra rögzítettünk.           
Kétféle oktatóanyagot fejlesztettünk, melyekből az egyik általános gyakorlati ismereteket tartalmaz, a másik – bővített verzió – pedig a már említett vizsgaútvonalakat is bemutatja szemléletes videók formájában. A tananyagok néhány óra alatt elvégezhetőek, illetve a tartalmak – köztük a nagyszámú videó is – igény szerint többször megtekinthetőek. A tananyagok kifejezetten hasznosak lehetnek azon tanulók számára is, akik a KRESZ vizsga után hosszabb várakozási időt követően tudják csak megkezdeni a gyakorlati oktatást.

Ezen felül még egy újdonsággal is szolgálhatunk: a vezetéstechnikai tananyagaink körét tovább bővítjük az üzemanyagtakarékos és környezetkímélő vezetést oktató ECO-driving tananyagunkkal.

„B” kategóriás forgalmi vizsgára felkészítő oktatóanyag

A forgalmi vizsgára felkészítő oktatóanyag igyekszik egyaránt segítséget nyújtani a gyakorlati oktatás ideje alatt és közvetlenül a forgalmi vizsga előtti időszakban is.  Természetesen a szakoktatók munkáját is támogatni kívánjuk, többek között azzal, hogy a tanuló a korábban elsajátított KRESZ ismereteit a mindennapos gyakorlati élettel és a vizsga követelményekkel hatékonyabban tudja összhangba hozni.

Az oktatóanyag praktikus információkat tartalmaz a vezetési órákkal, a vizsgára bocsájtás feltételeivel, és a forgalmi vizsga pontos menetével kapcsolatban is – ideértve a stressz, a vizsgadrukk kezelésére vonatkozó jó tanácsokat is. Az igényes, több nézőpontból leforgatott, narrációval ellátott videók áttekintik és elmagyarázzák az elindulás előtti kötelező ellenőrzéseket, a vizsgaútvonalakon is előforduló legfontosabb közlekedési szituációkat, a parkolási és megfordulási manővereket.

„B” kategóriás forgalmi vizsgára felkészítő oktatóanyag budapesti vizsgaútvonalakkal

A fenti általános ismeretanyagot ebben a változatban – külön indítható tananyagként – kiegészítettük videóra rögzített vizsgaútvonalakkal is. Így a tanuló megismerheti a 9 budapesti vizsgaindulási helyszín 70 lehetséges vizsgaútvonala közül azokat, amelyek számára fontosak lehetnek. Így a leendő vizsgázók még a gyakorlati képzés során tanulmányozhatják, hogy a vezetési alapszituációk hogyan állhatnak össze egy-egy vizsgaútvonallá. Jövőbeni terveink között szerepel, hogy a bemutatott vizsgaútvonalak számát tovább bővítjük vidéki helyszínekkel is.

Az új tananyagról egy rövid bemutató kisfilmet is készítettünk, melyet az alábbi linken lehet megnézni:

https://youtu.be/7GLo7rNzVGI

Vezetéstechnika – ECO-driving

Az üzemanyagtakarékos és környezetkímélő vezetés oktatása természetesen részét kell képezze a járművezető-képzésnek. A kezdő járművezetők ugyanakkor eleinte elsősorban a biztonságos közlekedésre összpontosítanak. Ezért is hasznos lehet az eco-driving alapelveit egy idő után (a sikeres forgalmi vizsgát követően vagy néhány éves vezetési gyakorlat birtokában, esetleg egy vállalati tréning keretében) újra átismételni. Új ECO-driving tananyagunkkal ehhez szeretnénk támogatást adni, alapvetően a belsőégésű motoros autókra és kishaszon-járművekre vonatkozóan.

A tananyag egy rövid demo változatát az alábbi linken keresztül lehet megnézni:

https://nexiuscontent.blob.core.windows.net/public/4bd6f288-f7c8-d26d-ba10-dba9f9d48727/index.html

Az ECO-driving tananyag a rövid vezetéstechnikai tananyagoknak a Pótkocsi vontatása című tananyaggal korábban megkezdett sorába illeszkedik, melyet rövidesen az elektromos és a hibrid járművekkel, illetve azok vezetésével kapcsolatos tananyagokkal bővítünk majd.

 E-Educatio Zrt.