Egy újabb levél kamara ügyben

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
VI. Szállítás, Szállítmányozás Osztály elnöke részére!

Tisztelt Elnök úr!

A Járművezető Oktatók Szakmai Kollégiumának nevében kérem segítségét, támogatását 2016. évi tervünk egyik legfontosabb elemének megvalósításához. A kormány a közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében, az adminisztratív kötelezettségek megszüntetése érdekében döntött az egyes minisztériumok irányítása alatt álló központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények átalakításáról. E szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság jogutódlással – a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba történő beolvadással – megszűnik. Tekintettel arra, hogy az NKH által végzett tevékenységek egy részét célszerűbb alacsonyabb szinten kezelni, kollégiumunk, támogatva a Kormány döntését is, az alábbiakat terjeszti elő:
 A jövőben a Kamara, ezen belül a Járművezető-képző Oktatók Szakmai Kollégiuma, aktívan vehessen részt a szakmánkat érintő tevékenységek alakításában, a járművezető-képzést érintő rendeletek, szabályozások aktualizálásában.

 A Nemzeti Közlekedési Hatóság, Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalának Képzési és Vizsgáztatási Főosztálya által végzett egyes tevékenységek, illetve feladatok kerüljenek Kamarai hatáskörbe. Ezek a feladatok döntően kamarai jellegű tevékenységek.

A legfontosabbak:

-  A képzés szabályozása, engedélyezése
-  Nyilvántartások, névjegyzékek vezetése
-  Szakoktatók képzése, továbbképzése
-  Szakmai felügyelet kialakítása (jelenleg nincs szakfelügyelet, csupán adminisztrációs ellenőrzés)
-  Módszertani segítségnyújtás, kiadványok készítése

Tekintettel arra, hogy a vizsgáztatást jelenleg is a Kormányhivatalok végzik, az Állam szabályozó szerepe továbbra is biztosított, a járművezető-képzés viszont nem állami feladat, ezért is indokoltnak látjuk, hogy a képzéssel kapcsolatos feladatokat a Kamara, mint köztestület lássa el. Véleményünk szerint mindez növelné a Kamara szakmai presztízsét, megoldaná a jelenlegi feszültségeket a szakmában, javulna a lakosság járművezetéssel kapcsolatos elégedettsége is.

Támogatását, szakmai segítségét előre is köszönöm,

Rubik P. Pál
a BKIK VI. Osztály Járművezető Oktatók Szakmai Kollégiumának elnöke

Budapest, 2016. 07.26.

 

További megjegyzéseim:
  
Ezt a levelet már több mint két hónapja elküldtem a címben jelzett BKIK VI. osztályának elnöke részére. Tartalmát most is fontosnak tartom, minden soráért vállalom a felelősséget. Ezt a kívánalmat fogalmazták meg a JASZKOE és MAISZ érdeképviseletek vezetői is, aminek kicsit bővebb szövege és indoklása Tartozzunk a Magyar Kereskedelmi Iparkamarához címmel, itt a Tanulóvezető honlapján is megjelent, - és amivel teljes mértékben egyetértünk!
Azt is tudom, hogy e témával kapcsolatban néhány napja ugyancsak megjelent a SZAKOE elnökének egy uszító levele, amihez csak annyit: bár ott az én nevem is szerepel, nem akarok a levélre válaszolni. Egy hazug és gyűlölködő, rettegésből megírt megjegyzésre, aminek semmi köze nincs a tisztességes szakmai magatartáshoz, méltatlan is lenne válaszolni.