Kanyarodó útjelzés a kereszteződésben (5)

(avagy az elsőbbségi joggal bíró út iránya)

Az évek multával egyre ritkábban fordul elő, hogy rácsodálkozom valamire. A „Gyors-teszt” megoldásainak ismertetése, az eredmények összesítése azonban számomra régen tapasztalt meglepetést okozott. A látszólag egyszerű kérdéssorra sok megfejtő adott egymástól eltérő választ. 
Mivel a lap olvasótáborába többnyire a járművezetést oktató, vizsgáztató nagy tapasztalattal bíró kollégák tartoznak előzetes elképzelésem szerint nem lehetetett volna nagy ellentmondás a különböző forgalmi helyzetek megoldása terén.
Az én meglepetésem óriási volt, milyen sokan vannak, akik másként tanulták, tudják (alkalmazzák) a vonatkozó irányjelzési szabályokat.
Mivel nincs, birtokomban a bölcsek köve, nem szeretnék senkit sem győzködni a saját elképzelésem helyességéről.
Az alábbiakban összegyűjtöttem az útkereszteződésekre vonatkozó irányjelzési szabályokat illetve azok változásait (előzményét), hogy felidézésük segítsen az együttes problémamegoldásban.

Ezelőtt - negyvenhárom éve – a ma is hatályos 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ)  jogalkotói megszüntették a megelőző szabályozást – az ugyancsak sokszor módosított 2/1962.(IX.29.) BM-KPM számú rendeletet -, mely szerint az egyenes haladót kanyarodónak kellett tekinteni és kanyarodónak az egyenesen haladót. Elrendelték, hogy ahol a főútvonal útkereszteződésben elkanyarodik ott az út vonalvezetését követő jármű vezetője – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – adjon irányjelzést a kormányzás irányának megfelelően. Ha pedig a jármű a főútvonalat egyenesen hagyja el - vagyis nem tér el a korábbi haladási irányából - akkor pedig ne adjon irányjelzést.

 

 

Nyolc esztendővel később lépett hatályba a 2/1984. (I. 29.) KM-BM sz. együttes rendelet, mely többek között módosította, kiegészítette az irányváltoztatásra, irányjelzésre vonatkozó szabályokat. Ez alapján megtanultuk, hogy az útkereszteződésben elkanyarodó főútvonalat elhagyni szándékozó jármű vezetőjének e szándékát irányjelzővel akkor is jeleznie kell, ha közben a kormánykereket nem fordítja el sem jobbra, sem pedig balra.
Sajnos, mint látjuk az azóta eltelt több évtized oktatása, járművezetési gyakorlata nem oldotta meg az irányjelzés használatával kapcsolatos kételyeket, mert a járművezetőknek most is eltérő a véleménye a szabály helyes alkalmazásáról.
Az alábbiakban idézem fiatal korom igen tisztelt mesterét Dr. Koppány Gézát, aki mindenki számára érthető és követhető defenzív szemlélettel ismertette, tanította az erre vonatkozó szabályt:

„A pontosan derékszögű útkereszteződésben a főútvonal balra kanyarodik, követve a villamosvágányok vonalvezetését. A mind a négy sarkon felállított, szabályos közúti jelzőtáblák félreérthetetlenül mutatják a főútvonal kanyarodási irányát és az áthaladási elsőbbség megadásának kötelezettségét. Világosan látja ezt mind a 2-es, mind a 3-as jelű jármű vezetője is. Efelöl tehát, ha józan és fegyelmezett ember ül a volánnál, nem fenyeget veszély. Annál nagyobb baj támadhat azonban a szándék – a főútvonalon az útkereszteződésbe hajtó gépkocsivezető szándékának – félreértéséből:
Az 1-es jelű jármű ugyanis követheti a főút vonalvezetését, de egyenesen is haladhat tovább, vagy be is kanyarodhat jobbra kis ívben. A ma érvényben lévő szabályok szerint
a) ha a villamossínek irányában folytatja útját, kanyarodási szándékát nem kell jeleznie, hiszen megmaradt a főútvonalon. Irányjelzőjének balra villogtatása az idevágó rendelkezésekben jártas partnereket csak megzavarná.
b) ha egyenesen kíván továbbhaladni, akkor – bár irányt nem változtat – köteles jobb oldali irányjelzőjét működtetni, ezzel adva tudtára az érdekelteknek, hogy letér a főútvonalról.
c) a b) pont szerinti jelzésre kötelezett akkor is, ha a kereszteződésben jobbra kis ívben kíván bekanyarodni.

Ez a mindennapi logikával szinte érthetetlen, de a szakmabeliek számára nagyon is közlekedés logikus „furcsaság” talán a legjellemzőbb esete annak, amikor szándékunk félreérthetetlen közléséhez önmagában nem elegendő a kötelező jelzőberendezések szabályszerű használata. Ha ugyanis a partnerek (a 2-es és a 3-as jelű gépkocsik vezetői) nem eléggé képzettek vagy kevésbé tapasztaltak akkor, ha a főútvonalon érkező

a) irányjelzés nélkül követi a főútvonal vonalvezetését, a 3-as jelű jármű vezetője – abban a hitben, hogy a szemközt jövő egyenest fog továbbhaladni – lendületes indulással bevág a kereszteződésbe, máris közvetlen baleseti veszélyt keltve.

b) jobb oldali irányjelző készülékét működtetve nyílegyenesen folytatja útját, a 2-es indulhat gyanútlanul, felmentve, gondolván magát az elsőbbségadási kötelezettsége alól. hiszen partnere nem keresztezi az ő szándékolt menetirányát, mert, lám jobbra kíván kanyarodni. Az összeütközést így már csak a fékek ereje háríthatja el.

Ilyenkor a rendszeresített jelzőkészülék félreérthető közléseit „a nyom és a tempó nyelve” teszi világossá. Az 1-es jelű jármű vezetője, ha a főútvonalon kíván továbbhaladni, már a kereszteződés előtt a villamosvágányok melletti forgalmi sávban helyezkedik el, s kanyarodásának ívét is a sínek hajlásához igazodva, egyenletes ütemben folytatja útját, a 3-as partner szemében szinte eggyé válva az elsőbbséggel bíró út vonalvezetésével. Ha irányváltoztatás nélkül, tehát mértani egyenesben kell elhagynia a főútvonalat, megadja ugyan a kötelező irányjelzést, de megmarad az úttest menetirány szerinti jobb oldalának középső sávjában, és csak annyira mérsékli sebességét, hogy a jobb keze felöl érkező részéről várható bármiféle meglepetés kivédésére elegendő ideje és helye (tehát elegendő mozgástere) maradjon, s így húz el lendületesen a partner előtt. Annak – az „Elsőbbségadás kötelező” tábla előtt lassítva – látnia kell, hogy a főútvonalról érkező a villogó irányjelző ellenére nem húzódott az úttest jobb szélére, és nem csökkentette sebességét; ebből csak arra következtethet, hogy nem szándékozik jobbra kis ívben (tehát az ő bal keze felé) bekanyarodni. Ha viszont az 1-es jelű jármű vezetője valóban jobbra, kis ívben óhajt bekanyarodni, akkor – meggyőződve arról, hogy ennek a szándékának valóra váltása a mögöttes forgalomban senkit sem zavar meg – irányjelző készülékét bekapcsolva már jókor átsiklik a jobb szélső forgalmi sávba, csökkenti sebességét majdnem a lépés határáig, s így fog lassú ütemben a kanyarodásba. Ennek láttán mind a 2-es, mind a 3-as jelű jármű, kötöttségétől felszabadultan, folytathatja útját. Így kell a szándékkötelező jelzése mellett a nyom és a tempó nyelvét világosan,”teljes hangerővel” beszéltetni.„ [1] 

És az idézet helyességét igazolja, megerősíti a Legfelsőbb Bíróság alábbi határozata: „Útkereszteződésben az áthaladási elsőbbségadásra kötelezett jármű vezetőnek kötelessége a főútvonal forgalmának gondos megfigyelése, és a védett útvonalra való ráhajtás előtt nem elég feltételeznie az ott közlekedő járműnek haladási irányát, hanem erről meggyőződést kell szereznie.” [2]

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az út kezelője sem a kedve szerint jár el, mert neki tekintettel kell lennie „A közúti forgalmi rend kialakításáról és a közúti jelzések elhelyezéséről” szóló rendeletre. Ez többek között előírja, hogy „Főútvonal útkereszteződésen csak abban az esetben vezethető át, ha az útkereszteződés geometriai kialakítása és kiépítettsége, valamint az alkalmazott közúti jelzőtáblák, útburkolati jelek, úttartozékok és környezeti elemek folytán nem merülhet fel kétség aziránt, hogy az útkereszteződéshez melyik irányból érkező járműnek van elsőbbsége.”[3]

Mivel nem mindegyik elsőbbséggel rendelkező útvonal jelölhető ki főútvonalnak, „akkor a rajta lévő útkereszteződésekben az elsőbbségi viszonyokat nem „vonalszerűen” „Főútvonal” jelzőtáblával, hanem minden útkereszteződés előtt kihelyezett „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtáblával kell jelezni.”[4]

Azoknak a helyeknek a jelölésére ahol az elsőbbséggel rendelkező út vonalvezetése az útkereszteződésben eltér a mértani egyenestől a jogalkotó a 84-es KRESZ módosítással bevezette a 89/b ábraszámmal jelölt táblakombinációt.

A kiegészítő tábla „megadja az útkereszteződés alaprajzi vázlatát, vastag vonallal jelezve az elsőbbséggel rendelkező út vonalvezetését, hasonlóan a „Főútvonal” jelzőtáblákkal együtt alkalmazott kiegészítő táblákhoz..”[5].

Az alábbi képek igazolják, hogy az út kezelői éltek a rendeletek által felkínált lehetőséggel és a táblakombinációk cseréje a gyakorlatban is megtörtént. Képeink az érdi Fuvaros utat mutatják a táblacserék előtt és után.  

A jelzések jogszerűségével és az elsőbbség kérdésével az ilyen útkereszteződésekben nincs gond. A KRESZ módosítása során a 29.§ (1) – bekezdése annak idején változatlan maradt: „Aki járművel irányt változtat (…..főútvonalról ….letér stb.) köteles az azonos…” e mondatot NEM egészítették ki azzal, hogy „Aki járművel irányt változtat (…..főútvonalról vagy az  elsőbbséggel rendelkező útról letér, stb ..:! bővítménnyel.

Ha Lenkefi László kollégánk nem hívta volna fel figyelmünket a szentendrei Kálvária és Damjanich utak kereszteződésére magam is hitetlenkedve nézném tesztsorunkban szereplő egy-két forgalmi helyzetet.

 

Az élet azonban időnként merészebb dolgokat produkál, mint a teszt összeállítójának és lapunk olvasóinak fantáziája. Tanulmányainkból illetve olvasmányainkból tudjuk, hogy a zebra és a szamár szerelméből születik a zebmár.  Szentendrén a  „Veszélyes útkanyarulat balra (jobbra)” és az „Útkereszteződés alárendelt úttal” jelzőtábla keresztezéséből pedig az alábbi két hibrid született.

 

Erre szokták mondani, hogy ne a szemednek higgyél, hanem annak, amit mondok (mutatok)! Korábbi ismereteink szerint az útkanyarulat szavunk jelentése: az útnak az a helye, ahol az út ívesen elfordul. 
Az autós emberek számára nem újdonság, hogy nem minősül irányváltoztatásnak a kanyargós úton az út kanyarulatának követése, ahogy a körforgalmú úton sem jelezzük irányjelzővel a körbefutó fehérszínű nyilak irányát követő haladásunkat.

 

A szentendrei képeken az útkanyarulatot jelző táblákon – egyedi megoldásként - van két kis fülecske is. Ezzel azt hozzák tudtunkra, hogy az adott helyen a kanyarulathoz még egy útkereszteződés is tartozik.
Itt kell még megemlíteni, hogy a KRESZ 20/A.§-t (Az egyes közúti jelzésekre vonatkozó külön rendelkezéseket) is, mely szerint „a 11-18. és a 20.§a-ban meghatározott közúti jelzések ábráiban a feliratok, számértékek, a továbbhaladás irányát jelző nyilak, az útkereszteződések és útszűkületek alaprajzi vázlatait feltüntető vonalak, továbbá az egyéb területek alaprajzi vázlatai (74, 106, 111, 112, 130, 138, 139., 155., 156., és 157. ábra) példálózó jellegűek; e jelzések mindenkor a tényleges helyzetet, illetőleg szabályozást tüntetik fel. Az idézethez még azt is hozzá kell tennünk, hogy a Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Jelzési Egyezmény szerint „amikor a Szerződő Felek szükségesnek vélik az előírt jelképek módosítását, ezeknek a módosításoknak nem szabad a lényeges jellemzőkön változtatniuk.”[6]
Ha az útkereszteződésben a megelőzően igénybe vett utat el akarom hagyni, akkor ez bekanyarodásnak minősül, mert a „másik útra való ráhajtás, vagy útmenti ingatlanra való behajtás végett történő - manőver az - jobbra vagy balra kanyarodás”[7]

A „bekanyarodás vagy oldalirányú helyváltoztatás előtt a vezető köteles ezt a szándékát járműve irányjelző készülékével vagy ezek hiányában, ha lehetséges, megfelelő karjelzéssel világosan és kellő időben előre jelezni.”[8]

Van egy másik kedvencem is, mely nem más, mint fővárosunk XVI. kerületében a Margit és Sarjú út kereszteződése. Itt a forgalomszervezők biztos, ami biztos alapon kétszer hozzák tudtunkra az adott helyre vonatkozó információkat, először az útkereszteződés alaprajzi vázlatával jelzik az elsőbbséggel rendelkező út vonalvezetését, majd azt, hogy veszélyes útkanyarulatra is számítanunk kell.

   
   

A jelzések láttán eszembe jut a következő anekdota:

A székely fiú az apjával az udvaron dolgozik. Farkasordító hideg van, fázik a gyerek keze. Nézi, hogy az apja időnként a tenyerét lehelgeti, s megkérdezi:– Mit csinál, édesapám?
– A kezem melegítem.

Délidőben elmennek ebédelni, s az apa fújni kezdi a forró levest.
– Miért fújja édesapám?
– Mert forró, s így gyorsabban hűl.

Elcsodálkozik a gyerek:
– Csuda egy pofája van, édesapám! Ha kell, meleget, ha kell, hát hideget fúj?

Tehát a különböző szövegkörnyezettől függően az útkanyarulat szó többjelentésű más-más értelmet kap? Az egyik, hogy az út eltér az eredeti irányától, a másik pedig, hogy az útkereszteződésben ez az elsőbbségi joggal bíró út iránya.
Az útkereszteződés fogalmát nem kell definiálni, mert ez a KRESZ 1. számú függelékéből mindenki ismeri.
Írásom végén pedig be kell látnom, hogy nincs okom csodálkozni a „Gyors-teszt” megoldásainak sokszínűségén.

 Virágh Sándor


[1] Kalivoda Alajos Dr. Koppány Géza: Közlekedési és munkavédelmi ismeretek a gépjárművezető és karbantartó szakma részére, Közdok 1975.

[2] BH 1978. 149.

[3] V. fejezet. Közúti jelzések elhelyezése, karbantartása és ellenőrzése 3. Főútvonalak

[4] Érsek László: Útkereszteződések Csomópontok elsőbbségadás-szabályozása , Autóvezető 1984/2 sz.

[5] Érsek László: Útkereszteződések Csomópontok elsőbbségadás-szabályozása , Autóvezető 1984/2 sz.

[6] 2004. évi XCI. törvény az 1968. évi november hó 8. napján, Bécsben aláírásra megnyitott Közúti Jelzési Egyezmény és módosításai, valamint az azt kiegészítő európai Megállapodás és módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről. Magyar Közlöny 2004/145. szám.

[7] Fülöp Ágnes Fülöp Natasa Major Róbert: A KRESZ értelmezése a joggyakorlatban hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft.  Budapest 2014.

[8] Az 1968. évi november hó 8. napján bécsben aláírásra megnyitott Közúti Közlekedési Egyezmény kihirdetéséről szóló rendelet 14. cikk 3. bekezdés.  Magyar Közlöny 1980. április 11.