Tájékozódási és közlekedési verseny a vakok intézetében

   A vak fiatalok számára óriási jelentősége van a tájékozódás és a közlekedés tanulásának, hogy minél nagyobb területen legyenek képesek a biztonságos, önálló életvezetésre, a teljesebb társadalmi beilleszkedésre - mondja Somorjai Ágnes, aki Budapesten a Vakok Iskolájának igazgatóhelyettese, a módszertani központ vezetője. Az is szerencsés dolog, ha a gyermekek nemcsak az önállóan megszerezhető kijárási engedélyek alkalmával, hanem közlekedési versenyeken is megmutathatják tudásukat, próbára tehetik képességeiket.
  A Vakok Általános Iskolája, óvodája, speciális szakiskolája már 2004 óta szervez közlekedési versenyeket a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályával, a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társasággal és a BKV Zrt-vel együttműködve. Az idén, – a már hagyománnyá vált vetélkedőt – a Fehér Bot Napja alkalmából, október 20-án rendezték.
  Az elméleti részben a szabályos gyalogos közlekedés és a tájékozódás alapfogalmairól kérdezték a fiatalokat, a gyakorlatban pedig egy meghatározott városi útvonalat kellett bejárniuk. Többféle, nehezebb közlekedési helyzettel, gyalog-átkeléssel kellett szembenézniük a Hermina úton, a Thököly úton. Az Ajtósi-Dürer soron a trolibuszra a fel- és leszállást is be kellett mutatniuk.
  Akik pedig már végeztek a közlekedési versenyen, azok birtokba vették az iskola udvarán felsorakozó, legkülönbözőbb közúti járműveket. (Lásd képes összeállításunkat).

 


Programismertető a sajtótájékoztatón

A verseny megnyitója, az eligazítás

Nemsokára indulunk a városba

 

Irány a forgalom: koppintások jobbra-balra, előre 

Ismerkedés a vakvezető kutyussal

"Lássuk" ezt az autót kicsit közelebbről

 

Ezt bizony belül is meg kell "nézni"

Érzem, érzem, itt lehet betenni a CD lemezt

 

 
Végül: soroljuk fel a vak fiatalok közlekedési versenyének első helyezett szereplőit, akik valamennyi társukkal együtt, megérdemlik a gratulációt. A kezdő óvodások között Berkei Szilveszter, a haladó óvodások között T. Nagy Anna, az iskolások csoportjaiban Sükösd Csilla, Jákli Mariann, Hegyes Vivien és Szabó Debóra voltak a legjobbak.