SOL Projekt: közös pályázat a közlekedésbiztonság javítására

    

  A GRSP Magyarország Egyesület és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. november elején közös sajtótájékoztatón, külföldi vendégek részvételével mutatta be a három éves közlekedésbiztonsági programot, a SOL Projektet, amelyet az Európai unió kifejezetten közép-európai országok részére írt ki. Ezen a pályázaton nyert a két hazai szervezet.
  A tájékoztatót Berta Tamás a KTI tagozatvezetője és Pausz Ferenc a GRSP ügyvezető igazgatója, továbbá Katleen Elsig a GRSP svájci központi szervezetének képviselője és Guido Piccoli a projekt olaszországi vezető partnerének képviselője tartották. A SOL, azaz a Save Our Lives (Mentsétek meg az életünket!) programban 3,5 millió eurós költségvetéssel nyolc európai ország közlekedésbiztonsággal foglalkozó szervezetei vesznek részt: Ausztria, Csehország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország.
  A GRSP Magyarország Egyesület és a Közlekedéstudományi Intézet közös programjának célja a közlekedésbiztonság javítása a városi környezetben, kiemelt figyelemmel a fenntartható közlekedés szempontjaira is.
   A legfontosabb közlekedésbiztonsági kihívások:
A rosszul megválasztott sebesség problémája;
A biztonsági öv viselésének nem kielégítő aránya;
Az ittasan okozott balesetek eredményesebb megelőzése;
A védtelen közlekedők (gyalogosok, kerékpárosok) biztonságának javítása;
A gyermekek közlekedésbiztonságának javítása.
   A projekt 3 éves időtartama alatt az ebben részt vevő szervezetek, (rendőrség, helyi önkormányzat, közútkezelő, más szakértők) közösen, folyamatos információ- és tapasztalatcsere mellett végzik feladataikat. Helyzetértékelést, átfogó elemzést készítenek a jelenlegi közlekedésbiztonsági problémákról. Felmérik a balesetek megelőzéséhez szükséges erőforrásokat, a hatékony, több szektorra kiterjedő együttműködés lehetőségeit. Fontos, hogy a projektben szereplő állami szervezetek mellett megfelelő párbeszéd alakuljon ki a kutatási valamint a magán- és versenyszférában működő, a programban részt vevő intézmények és vállalkozások között is.
Regionális és helyi stratégiákat, cselekvési terveket készítenek. Konkrét intézkedések végrehajtása a közúti balesetek hatékonyabb megelőzésére, a sérülések számának csökkentésére és azok következményeinek enyhítésére. Ehhez szükséges a tudatosság, a tájékozottság és elkötelezettség növelése a döntéshozói kör minden szintjén.
Közös erőfeszítések szükségesek
Az Európai Bizottság 2001. szeptember 12-én adta ki az európai közlekedéspolitika elveit tartalmazó Fehér Könyvet, amelyben célként szerepel, hogy az Unió országaiban 2010-re a közúti közlekedés halálos áldozatainak számát a felére kell csökkenteni. Bár az egyes országok szintjén is megjelennek jó példák a közlekedésbiztonsági helyzet javítására, így hazánkban is, ahol elsősorban a jogszabályi változások eredményeként több mint 30 százalékos javulás tapasztalható az áldozatok számában, közösségi szinten mégis együttes erőfeszítés szükséges a kijelölt célok teljesítése érdekében. Ez Magyarországon azért is fontos, mert a tiltó, szankcionáló intézkedések hosszabb távon csak akkor hozhatnak tartós eredményt, ha a megfelelő nevelési eszközökkel sikerül rávenni a közlekedők társadalmát arra, hogy a szabályok betartása mellett biztonságosan vegyenek részt a mindennapi forgalomban.
A projektnek tovább jelentőséget biztosíthat az is, hogy az ENSZ a 2011-2020 közötti időszakot a közlekedésbiztonság évtizedének hirdette meg.
  A SOL projekt gyakorlati feladatainak Győr városa ad otthont. Első lépésként felmérik Győr közlekedésbiztonsági helyzetét, kiemelten a gyalogosok és gyermekek közlekedésére, valamint vizsgálják a fenntartható közlekedés kritériumait is. A résztvevő szervezetek a projekthez kapcsolódva több konferenciát és szakmai megbeszélést is tartanak, amiről a Tanulóvezetőben rendszeresen beszámolunk.(AM)