Összesen 570 millió Ft + Áfa értékben nyerte meg az E-Educatio Információtechnológia Zrt. (E-Edu) a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) közbeszerzését, ezúttal az ELMS Informatikai Zrt-vel közösen. A szerződést még 2020.04.28-án írták alá az érintett felek, a Közbeszerzési Értesítőben pedig 2020.05.12-én hirdették ki a győztes pályázót. Ez a közbeszerzés e-learning licenszek beszerzésére vonatkozik és közlekedéssel kapcsolatos szakmai képzések lebonyolítását foglalja magában. A pályázatot 2020. január 9-én hirdették ki, a pályázat benyújtásának határideje 2020.02.13. volt, ami nagyon rövid, alig több mint egy hónapos időtartamot jelent a teljes pályázati anyag összeállítására. A nyertes ajánlattevőkön kívül más pályázat nem érkezett, hiszen a pályázati kiírás szerint csak olyan pályázó lehet erre alkalmas, amelyik a képzési licenszek tekintetében rendelkezik a 179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 3. § (5) pontja szerinti hatóság által kiállított és érvényes képzési engedéllyel, legalább az „AM”, „A1”, „A2”, ’A’, „B” kategóriák zárt rendszerű, elektronikus távoktatási elméleti képzéseire kiterjedően. Ilyen referenciája pedig csak az E-Edu-nak és a hozzá kapcsolódó vállalkozásoknak van.
A pályázat összesen harmichét e-learning tananyag elkészítésére vonatkozott és részfeladatként 40 ezer szabadon választott járműkategóriás elméleti képzési licenc szállítását is tartalmazta.
Forrás: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001602522019/reszletek