VERS a régi időkre is emlékezve

A járművek iránti vonzalmam okán Ternai Zoltán "A gépkocsi"

című könyve fogta meg talán a legjobban gyermeki képzeletem.

Igen, mert akkoriban az imakönyv és a biblián kívül

más olvasni való öröm nemigen akadt odahaza a házban.

Betűs ábrándozásaim során, derűs időtöltésem kapcsán hála Istennek

felajzott ifjúkori lázban velük éltem velük együtt.

Persze derengő hajnalkoron nem sejtettem még, hogy e papírzizegésű

élmény határozza meg későbbi életem. Pontosabban az ezekből jövő,

a szívet melengető, a mindent átszövő áhítat, valamint a gépkocsik

iránt érzett imádat voltak azok a mindennapos dolgok,

melyek igaz komfortként, bódítóan pezsegtek,

csendes békében csörgedeztek ereimben.

Az első élményem egy benzines CSEPEL teherautóval esett Bercelen.

A második nagy szerelmem egy öreg GAZ 69-es volt Pesten.

Ez napokon át fülembe duruzsolt, és olyan jámbor mód,

mint télen a meleg cserépkályha, minek okos lelke csupa hála és,

mikor ha szóltam hozzá, bársonyos hangon válaszolt.

A fiatalság okozta sors úgy hozta, hogy katonaként rövid ideig bár,

de egy IZS motorkerékpár volt futár társam.

Majd a haza szolgálatában harckocsi-vezetővé váltam. Aztán

szakmám szerint tanultan egy ideig szereltem, majd a bajaimból okultan

oktatni kezdtem. Kezdetben még hajnalban keltem. Emlékszem, mikor

hideg téli reggeleken a tanulók úgy vártak az MHSZ telephelyen,

hogy a fejekben rend, a szívekben tisztelet leledzett.

Akkor még adtak a véleményre és sóváran

vágytak az elismerésre. Nyitottak, és fölöttébb

készségesek voltak. Ma már a legtöbb, amikor oktatásra jön,

még csak nem is köszön. Pedig te százszor kedveskedsz, atyaian

szólsz hozzá, becézed, dicséred, a lelked kiteszed érte, holott még

korántsem szolgált meg érte. Mint annak idején apjának, anyjának,

neki már nem erénye az alázat. S ha szólni mersz az utódnak, csak néz

rád, mert Ő maga a gyöngyharmat ember, aki a tenger

hullámhátán sprintel, száll, és interszalasszál.

 (Angyal András)

 VERSIKE, amit még egy a Dankó utcai ATI-s oktató komponált

Ez a kocsink. Parancsoljon! Beülünk hát sietve.
Indítunk, s már robogunk, egyenest a Ligetbe.
Szerelvényfal: tetszik látni, ez a kuplung, ez a gáz!
Mire jó a kormánykerék? Ránézve is magyaráz.

A váltó karját ne szorítsuk mereven!
Előre a tekintet, fontos itt a figyelem.
Index, lábfék, tükör és kézifék,
Lesz is dolgunk éppen elég.

Induljunk hát! Gyér ez a forgalom, semmi izgalom.
A kormányt jobbra-balra. Meg van már a szlalom!
A sebváltó makrancos, de így van az elején,
Mint ha magam látnám az első órám kezdetén.

Párhuzamos parkolás, orral be a bóják közé,
Egy 100-as Skoda vár előttünk, óvatosan álljunk mögé.
Elindulunk és megállunk, jól megy ez a fordulás,
Alaposan hátra nézve, jöhet már a tolatás.

Gyérforgalmú úton vagyunk, a gázt most vegyük el,
Úttorkolat, jobb kézről jön, engedjük csak el!
Ez pedig már főútvonal, puhán fékez motorunk,
Körülnézünk jobbra-balra, simán csatlakozunk.

Párhuzamos közlekedés. Körforgalom. Hegymenet,
Kívánhat-e mazsola izgalmasabb tanteret?
Sávváltás majd gyorsítás, de megint kell egy fékezés,
Érezzük a tempó nyelvét, defenzív a vezetés.

(Ágoston Imre)