Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy valamennyi 2009-es adat, amely a közúti balesetek alakulásának legfőbb és legmeghatározóbb területeit érinti, kedvező tendenciát mutat, a halálos balesetektől kezdve egészen az ittas vezetés alakulásáig. Ezek szerint 2009-ben összesen 17 808 személysérüléses közúti baleset történt, 7,12 százalékkal kevesebb, mint 2008-ban (19 174). A kedvező tendencia a halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses közlekedési balesetek számában egyaránt kimutatható.
Legnagyobb mértékben, 16,07 százalékkal a halálos balesetek száma csökkent 890-ről 747-re, a súlyos sérüléses balesetek számában 11 százalékos a csökkenés, (6 170-ről 5 538-ra), míg a könnyű sérülésesek esetében 4,88 százalékos visszaesés (12 114-ről 11 523-ra) mutatható ki.
Az elmúlt évben a közlekedésbiztonsági munka legnagyobb eredménye, hogy 179 személy életét sikerült megmenteni. A 2008-as évvel összehasonlítva, 996-ról tavaly 817-re sikerült leszorítani a közúti balesetben meghalt személyek számát, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredménynek, 17,97 százalékos csökkenésnek felel meg. A súlyosan sérült személyek száma 826 fővel (7 227-ről 6 401-re), a könnyen sérülteké pedig 1329 fővel (18 142-ről 16 813-ra) csökkent.
2001. | 2002. | 2003. | 2004. | 2005. | |
Személysérüléses közúti balesetek száma | 18.505 | 19.686 | 19.976 | 20.957 | 20.777 |
Balesetben meg-halt személyek száma | 1.239 | 1.429 | 1.326 | 1.296 | 1.278 |
2006. | 2007. | 2008. | 2009. | |
Személysérüléses közúti balesetek száma | 20.977 | 20.635 | 19.174 | 17.808 |
Balesetben meg-halt személyek száma | 1.303 | 1232 | 996 | 817 |
Egyértelműen kedvező a kép az ittas járművezetés vonatkozásában is, köszönhetően a zéró tolerancia visszaemelésének is a jogszabályok közé. A 2008-as 2 342 fővel szemben tavaly összesen 2 149 személy okozott ittas állapotban személysérüléses közúti balesetet. Ennek megfelelően az ittas baleseteknek az összes közlekedési baleseten belüli aránya is kedvezőbben alakult, de még így is minden nyolcadik közúti balesetet alkoholos befolyásoltság alatt lévő járművezető okoz.
A közlekedési balesetek bekövetkezésének okai az elmúlt évekhez képest nem változtak. Első helyen emelhető ki a gyorshajtás (4 773 eset), másodikként az elsőbbségi jog meg nem adása (4 228 eset) és harmadikként a kanyarodás szabályainak meg nem tartása (2 602 eset).
Az előzetes adatok alapján a személysérüléses közúti balesetek 63 százalékát személygépkocsi vezetők, 9 százalékát tehergépjármű vezetők, 1 százalékát pedig autóbusz vezetők okozták, a motorkerékpárosoknak 4, a segédmotor-kerékpárosoknak pedig ennél kissé nagyobb, 5 százalékos a részarányuk a balesetek okozásában. A forgalomban betöltött szerepük tekintetében kirívóan magas a kerékpárosok aránya a balesetet okozók körében, amely 10 százalék. Azaz a kerékpárosok 2009-ben több személysérüléses közúti balesetet okoztak, mint például a tehergépjárművek vezetői. Ez önmagában véve is aggasztó adat. Ehhez még hozzáadódik az idei év KRESZ módosítása, ami egyes szakemberek szerint is túl sok olyan kedvezményt ad a kerékpárosoknak, amelyre sem ők, sem a közlekedés más résztvevői, de még a meglévő közlekedési infrastruktúra sincs felkészülve, felkészítve.
Az objektív felelősségi jogintézmény és a hozzá tartozó szankcionálási lehetőségek – elsősorban a gyorshajtás tekintetében – úgy tűnik elérték céljukat, az ebben rejlő lehetőségek határát is. A forgalom érezhetően lassult, de még mindig jelen vannak az erőszakos, a közlekedési morált semmibe vevő gépjárművezetők. Aggasztó az is, hogy a fixen telepített sebességmérő berendezések által rögzített gyorshajtások olykor több, mint 90 százalékát külföldi rendszámú gépjárművel követik el. Az is megdöbbentő, hogy a magyar rendőrségnek semmilyen jogi lehetősége nincs arra, hogy ezekkel a szabálytalankodókkal szemben bármilyen módon fellépjen.
A szakemberek most úgy látják, romolhat a baleseti helyzet, ha az újabb balesetcsökkentési lehetőségek és irányok nem kapnak szerepet a közlekedésbiztonsági munkában, hiszen az eddigi jó eredmények elsősorban olyan jogszabályi változásokhoz köthetők, amelyek a további előrelépésben, a halálos áldozatok csökkentésében már kevésnek bizonyulhatnak.
Mindehhez még egy figyelmeztető tény. Annak ellenére, hogy évek óta nem volt ilyen kemény tél Magyarországon, idén 2010-ben (február közepén) már 19 gyalogos és hét kerékpáros veszítette életét közúti közlekedési balesetben.