Németh László egyéni vállalkozó oktató:

egyetértek azokkal a gondolatokkal miszerint a gyakorlati oktatás megszabott, kilométer alapú megközelítése szakmailag nem helyt álló, a minőség rovására megy.

Szőgyi László oktató újabb megjegyzése:

szerintem bármilyen szabályozó rendelkezés kiadása előtt, ami az órák és a kilométerek meghatározását illeti, az oktatókat be kellene vonni a folyamatba. Javaslatokat gyűjteni az oktatás mikéntjéről, ezt követően a vizsgáztatás tapasztalatairól is adatokat szerezni. Amint egy viszonylag egységes, elfogadható szakanyag összegyűlne, a további finomításokat követően javasolni lehetne, esetleg ki is lehetne kényszeríteni a továbblépés irányát. Amíg korrekt mérések, szakmai alapok nincsenek, addig nincs értelme bizonytalan, vitára alkalmat adó rendeleteket gyártani, de még X eurós óradíjakról és egyéb szivárványos dolgokról sem érdemes álmodni.

Réthy Attila:

én 1980-tól - 1983-ig voltam az Autóközlekedési Tanintézet igazgatója, később, a közlekedés 1983-as átszervezés után az egyik jogutód a FŐATI képzőszerv igazgatója lettem. Jól emlékszem: 1980-ban kellett leadnunk egy hivatalos jelentést a Fővárosi- és a Pest Megyei ATI teljes oktatójármű-állományának üzemóráiról, kilométer-teljesítményeiről. Pontos számításokat végeztünk, a B kategóriában az óránkénti átlag 13.2 km jött ki. Hangsúlyozom, de nem kommentálom: a Fővárosban és Pest megyében, 1980-ban, a 23 évvel ezelőtti forgalomban.

Kovács József iskolavezető-oktató:

egy-két gondolat a Radics és Simonyák kollégák által leírtakhoz. Próbáltam egy kicsit számolni. Az 580 km-ből szerintem le kell vonni a 160 km országúti vezetést - amit én személy szerint soknak tartok, szerintem a fele is elegendő lenne! - és az így maradó 420 km-t elosztom 25 órával,  akkor óránként durván 17 km kellene teljesíteni. Ez így nagyjából rendben lenne, legalább is itt Miskolc környéki viszonylatban. A dolognak persze az a szépséghibája hogy az alapoktatási szakaszban semmiképpen sem tudunk óránként 17 km-t teljesíteni.
Mégis azt mondom – miközben szeretném hangsúlyozni, hogy nem szimpatizálok a hatóság átgondolatlan, a munkánkat nehezítő rendeleteivel – ez most a tanulók érdekeit is védené, legalábbis az olyan oktató ellenében, aki az 50 percből 40-et tili-toligat a parkolókban. Mert az a napnál is világosabb, minél több időt és természetesen km-t töltünk a közúti forgalomban, annál több és változatosabb manőverek gyakorlására van lehetőség. Én tehát az időt és a kilométereket is fontosnak gondolom!
Az is valószínű, elődeink azért találták ki, hogy 8 évig kell általános iskolába járni, 4 évig a középiskolába, 5-6 évig pedig egyetemre, mert csak így lehet megtanítani a szükséges tanagyagot.

Németh György, a JASZKOE érdekképviselet elnöke:

én úgy látom ma nincs emberi akadálya annak, hogy egy zseni meghatározza, mennyit kell egy tanórában 50 perc alatt futni az oktatójárműnek! Függetlenül néhány jelentéktelen szemponttól, mint a közút állapota, a közúti forgalom nagysága, a látási és időjárási viszonyok, az előírt adminisztrációs kötelezettség teljesítése, a tanuló képessége, az oktató mentális állapota, a napszak, az évszak, - hogy most csak ennyit említsek.
És még az néhány szakmailag „jelentéktelen” kérdés:

- Ez a 24-es miniszteri rendelet, hogyan írhatja felül a 124/1994. számú kormányrendeletet a költségtérítésről? Ugyanis ez a kormányrendelet tanórára állapítja meg és vélelmezi az egy tanórában kifizethető költségtérítést, akkor is, ha van 21 km és akkor is, ha nincs!

- Ha összesítve megadom 30 órára a futásteljesítményt, akkor ez vajon nem tételes költségtérítés?

- Ha összesítve megadom 30 órára a futásteljesítményt, hogyan lehet a tandíjat részletekben befizetni? Mit jelent akkor a vállalkozás gazdasági függetlensége?

- Lesz egyáltalán olyan oktató, aki egy kilométerrel is többet fog „gurulni”?

- Hogyan fog szerepelni az országúti vezetés?

- Mennyi lesz a pótóra futásteljesítménye? Jó lenne tudni azt is, hogy a gyakorlati oktatás melyik fejezete igényli a pótórát?

- A tanuló áthelyezés esetén igazolni kell a futásteljesítményt is?

-  Milyen futásteljesítményt kell majd rögzíteni a vizsgán? 

Mindez, a káosz.

Rubik P. Pál a BKIK - Fővárosi Oktatók Szakmai Kollégiumának elnöke:

nekem megdöbbentő benyomásaim vannak az 580 kilométer kapcsán.

- Megdöbbentő az a tény, hogy egyáltalán akadt két szakoktató, aki még ma is szakmai alapokon igyekszik indokolni egy hatósági rendelkezés lehetetlenségét.

- Megdöbbentő, hogy az eddigi hozzászólások szinte mind egyetértenek, és még bíznak, sőt hisznek a szakmai érvekben, az oktatásban, abban, hogy rajtunk kívül még valakit is érdekel az OKTATÁS.

- Megdöbbentő számomra az a tapasztalat, hogy Budapesten – egy olyan tanpályán, ahol hajdanán jó hangulatú, jó kedélyű oktatók vidám közössége dolgozott – most elfásult, teljesen megcsömörlött, panaszáradattal teli embereket találtam.

- Megdöbbentő, hogy ezek az emberek (miután én provokatív jelleggel próbáltam szembesíteni őket az üzemanyag elszámolás kapcsán felmerülő 21 km-rel) már nem érvekkel reagáltak, hanem szinte azonnal „sündisznó” pózt vettek fel. Már félnek, mindentől és mindenkitől és támadásként értékelnek minden megnyilvánulást.

- Megdöbbentő, hogy természetessé vált az, ha egy elfogadhatatlan, értelmetlen előírást kell alkalmazni, az első megnyilvánulásuk, hogy a „papír mindent kibír”, vagy ha bevezetésre kerül majd az elektronikus rendszer, azt is ki lehet majd játszani, hiszen felmérésekkel igazolható, hogy a mai társadalomban ez a felfogás a mértékadó.

- Megdöbbentő, hogy ha véletlenül akadt is egy-egy olyan kolléga, aki bekerült a döntést hozó, felügyeletet gyakorló, szakmát irányító hatalmi szervezetekbe, az rögtön elfelejtette, hogy mi is ez a szakma, mi is itt a legnagyobb gond?

- Megdöbbentő, hogy vannak olyanok közöttünk, akiknek az lehet az érdeke, hogy minél zavarosabb, átláthatatlanabb, kuszább rendelkezések szülessenek és nekik módjukban is áll ezt az állapotot létrehozni és fenntartani.

- Megdöbbentő, hogy folyamatosan a szakma, a szakoktatók lejáratása és teljes hiteltelenítése folyik.

- Megdöbbentő, hogy egy-egy konkrét probléma felvetése kapcsán szinte a szabályozás minden területéről megoldhatatlan problémák merülnek fel, és ez a jelenlegi, szóban forgó tervezet is tele van ellentmondásokkal.

- Megdöbbentő, hogy semmiféle módszertani segítséget, támogatást nem kap egyetlen oktató kolléga sem. A sokszor értelmetlen adminisztratív szigorítások, fenyegetettségek viszont fokozottan jelentkeznek.

Simonyák Zoltán gyakorlati oktató:

én csak megerősíteni szeretném korábbi szakmai érvelésünket. Vajon miért nem a gyakorlati órák számát emeli fel a jogalkotó? Legalább 40 órára! A hatósági tisztségviselők teljesen elszakadtak a mindennapok valós problémáitól. Az jól látható, hogy olyan személyek hozzák a szabályokat, előírásokat, akik nem ismerik a körülményeket, egyáltalán nem vesznek részt az oktatásban. Még ez se lenne olyan nagy baj, ha legalább kikérnék az oktatók véleményét. Az utóbbi években minden újabb szabályozás csak nehezebbé tette az oktatók életét. A hatóságok összekevernek bennünket a csalókkal, de kik a csalók?  A bulvársajtó is tele van az oktatók elleni hangulatkeltéssel, azonban mindig csak általánosítva, konkrétumok nélkül mocskolódnak, mintha meg lennének ezzel bízva, lejáratni a szakmát, az oktatókat. Ezt nem a tanulóvezetők csinálják. Akkor kik és miért csinálják?
Mi csak normálisan oktatni szeretnénk, mert szeretjük ezt a hivatást! Meggyőződésünk, hogy az oktatás szakmai tartalmát km-ben nem lehet mérni és meggyőződésünk, hogy a különböző mutatószámok bevezetése sem a minőségi oktatást mutatja meg! Ez az egész az új tervezet, szabályozás, aminek most előtte vagyunk, nem előre viszi az oktatást.

Radics Miklós iskolavezető-oktató:

újra csak felteszem a kérdést. Szállítási cégek-e az autósiskolák, az előírt menettávolságra szállítandó személyek-e a tanulóvezetők? Természetesen nem! Akkor viszont az NKH tisztviselői az oktatás színvonalának emelése címén, miért a megtett kilométereket tartják az egyik legfontosabb tényezőnek! Elöljáróban kijelentem, természetesen én is úgy gondolom, hogy a járművezetést megtanulni mozgó autóban lehet, és ha mozog az autó, akkor szaporítja a számláló a kilométereket. De mi a helyzet a rutinpályán eltöltött órákkal, a közúti forgalomban a parkolások gyakorlásával eltöltött jelentős idővel? Ez ugyanannyi munkába, odafigyelésbe és üzemanyagba kerül, közben a gépkocsi kopása, elhasználódása fokozódik, a kilométer számláló viszont alig mozdul.
A képzési rendelet módosításának tervezetében 29 oktatási órára 580 km megtétele van előírva! A 3. melléklet módosított táblázatának ezt a címet adták: Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon. Tehát ha sokat kell a tanulóvezetővel rutinozni, a parkolásokat gyakorolni, akkor, nosza rajta, gyerünk az országútra még a kötelező 4 órán felül is, és fel-le, távolsági autózásokkal elégítsük ki a hatóság kilométer éhségét. Szerintem azonban a tanuló érdekét nem ez szolgálja, hanem az, hogy azt a feladatot gyakoroljuk, ami még nem jól megy! Ha ez éppen a parkolás, akkor azt, ha pedig a közlekedési helyzetek felismerése és megoldása a probléma, akkor az ilyen szituációkban gyakoroltassunk. Hogy eközben mennyi kilométer „pörög” a számlálóba, az ilyenkor annyira nem fontos, legalábbis a jó oktatót nem szabad, hogy ez érdekelje. Az oktató nem a „menettávolság” teljesítésére szerződött a tanulóval, hanem arra, hogy megtanítja vezetni.
Én értem, ha valaki nem ért annyira a gyakorlati oktatáshoz, joggal hiheti, hogy ha több kilométert teszünk meg, abból több tudást szerezhetünk. Van is benne valami, de ez korántsem az igazság. A helyzet árnyaltabb, ennek megértéséhez többet kell tudni erről a foglalkozásról. A 30 éves oktatói tapasztalat mondatja velem, hogy ez a tevékenység nem egyszerűsíthető le a menettávolság teljesítésére, itt nem fuvarfeladatról van szó. A járműkezelés tanításában a technikai minimum elérése például - a mindenkori tanulóvezető adottságaitól függően - csak a feladatok következetes, lépésenként való feldolgozásával, ezek folyamatos ismétlésével lehetséges. Ebben a tanítási folyamatban nagyon fontosak az alapvető didaktikai elvek, a fokozatosság betartása, a feladatok megválasztásának, alkalmazásának igen nagy a jelentősége. Itt módszertani szempontok érvényesülnek, és eközben megtett távolságok sokszor nem is értelmezhetők! Mint ahogy az e-learninges tanulásban is, esetleg vissza kell lépni, csak akkor léphetünk tovább, ha teljesítettük a feladatot, annak legalább a minimum szintjét.
Természetesen a forgalmi vezetésben is ugyanilyen elvek alapján érdemes előre haladni. A forgalmi készség elsajátításához, a gépjármű feletti uralom megszerzéséhez kellenek a kilométerek is, de nem csak azok! Elsősorban tanítani kell, mert ezt vállaltuk, mi nem fuvarosok vagyunk, hanem oktatók, és tessék minket így is kezelni! Az élet, a valóság ismerete az nagyon fontos, az mindig segíti a tisztán látást! Javaslom, hogy a rendeletalkotók próbáljanak a maguk által teremtett körülmények között oktatói munkát is végezni, legalább annyit, hogy szembesüljenek a mi valós körülményeinkkel is. Mi úgy látjuk, nem ismerik a munkánkat, nem ismerik a nehézségeinket, nincs párbeszéd, de még „szóba állás” sincs közöttünk. Ez biztosan nem a mi hibánk, hiszen ha legalább a véleményünket kérdeznék, szívesen elmondanánk mindent, amit fontosnak tartunk, szívesen segítenénk. 
Korábban például én írtam arról is, hogy a havi óra és a vizsgaösszesítő alkalmatlan az oktató és az autósiskola közötti elszámolásra, a képzési igazolásról alapvető információk hiányoznak, a jelentkezési lap a nyilatkozat részében értelmetlen, megválaszolhatatlan kérdést tesznek fel a tanulónak, és még hosszan sorolhatnám az elhibázott lépéseket… Nem változott semmi, illetve az változott, hogy újabb rendeletmódosítással leptek meg minket.
Visszatérve a szóban forgó témához, - ha a tanuló a 27-ik órában még csak 300 km-es „menettávolságot” teljesített, de a 30-ik órában már vizsgázni akar – amihez egyébként joga van – akkor mit tegyek? Menjek le vele az M7-es autópályán oda-vissza a Balaton felé vagy az M3-ason Miskolc felé?  Ettől majd vizsgaéretté válik? Biztos, hogy erre lesz szüksége? Egyébként pedig ki fogja nekem a plusz üzemanyagot megfizetni? Vagy tán arra gondolnak, hogy erre korábban már megspóroltam a benzint, hiszen eddig csak 300 km-t tettünk meg. Egy fillért se spóroltam! A motor akkor is fogyaszt, ha a gépkocsi, a tanulóvezető – bármilyen furcsa - lassan halad a városi forgalomban és órákon át képes „elidőzni” a parkolások közben is.
A rendelet-módosítás tervezetében az is szerepel, hogy a szakoktató „törekedjen” az előírt menettávot a 29-ik óráig teljesíteni. Ez azt fogja eredményezni, hogy értelmetlenül, a gyenge képességű tanulóval is tempósan menni kell, ez pedig szerintem nem lesz biztonságos és eredményes oktatás.
Én a magam részéről szeretnék továbbra is úgy tanítani, ahogy az nekem bevált, hogy a tanulóimnak legyen jó, és nem az íróasztal mögött született ötleteknek akarok megfelelni.
Szerintem, ha akarjuk, mindez ellenőrizhető, meg lehet róla bizonyosodni, hogy a város sűrűbb forgalmú területein, a tanpályák és vizsgapályák környékén az előírt 580 km teljesítése 29 óra alatt – vezetési kartonra a valós km óra állást becsületesen beírva – lehetetlen dolog. Ehhez a teljesítményhez kb. 15 pótóra levezetése szükséges!

Papp Endre fővárosi oktató, a MAISZ nem régen megválasztott alelnöke:

Amit korábbi hozzászólásomban leírtam, azt természetesen továbbra is tartom. Meglepett, hogy ez a szabály-módosítás tervezet ekkora felzúdulást vált ki az amúgy szinte apátiába zuhant szakmánkból, de bevallom, hogy örülök neki. Legalább az oktatók között elindult egyfajta szakmai párbeszéd. Erre az elmúlt időszakban nem-igen volt példa. Annak is örülök, hogy többé-kevésbé összecsengő véleményeket olvasok, persze mindenki saját szemszögéből és vérmérséklete szerint közelít a kötelező menettávolság ügyéhez. A kollégák többsége egyetért abban, hogy ez az 580 km kell ahhoz, hogy a tanulóvezetőben kialakuljon a közlekedési előre látás, a közlekedési gondolkodás minimuma is. Én ezért is írtam korábban, hogy nálam pl. a tanulóvezetők szinte mindegyike többet vezet, mielőtt a forgalmi vizsgájára sor kerülne. Mindezt úgy teszik, hogy közben abszolút nem próbálom a kilométereket feleslegesen hajszolni velük. Az is igaz, a forgalmi vizsga előtt átlagosan közel 50 órát vezetnek!
És - véleményem szerit – itt van a probléma gyökere. Hogy a jogszabály és sok autósiskola vagy oktató gyakorlata között óriási különbség van. A jogszabály alkotói megpróbálnak olyan szigorú szabályokat hozni, amivel a tisztességtelen oktatókat és autósiskolákat megregulázhatják, de általában ezzel csak a tisztességesen dolgozni akarók munkáját nehezíti meg. Lehet, hogy egyre nehezebb dolga van néhány ügyeskedőnek, de ez rengeteg felesleges adminisztrációval jár mindenki számára. Mivel a képzés egy forgalmi vizsgával zárul, tehát nagyjából kimeneti szabályozás van, a legegyszerűbb dolog az lenne, ha eltörölnének mindenféle kötelező óraszámot és menettávolságot, hiszen a nem megfelelően felkészített tanuló úgyis elvérezne a vizsgán. Sajnos azonban, ez nem minden esetben ütközne ki. Nyilván sokan vádolnának rágalmazással, ha most a megvesztegetésről vagy befolyással való üzérkedésről írnék, de álszent dolog úgy tenni, mintha ilyesmi ebben a szakmában nem is fordult volna még elő. Persze kérdéses, hogy ez mennyire elterjedt jelenség, amiben megyénként is akár óriási különbségek lehetnek, de erről az igazságot úgysem fogjuk megtudni, hiszen senkinek nem érdeke, hogy az kiderüljön. Korábban ezzel kapcsolatban próbált a Fővárosi Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége adatokat gyűjteni az oktatóktól (fura módon névvel és azonosítóval együtt), de aztán pont abban az időszakban vittek el egy oktató-kollégát megbilincselve a rendőrök, és a téma valahogy lekerült a napirendről.
Meggyőződésem, hogy amíg nem alakul ki őszinte párbeszéd a szakmán belül, addig nem lesz rend és az ilyen, talán nem is annyira fajsúlyos ügyek kapcsán mindig fel fognak lángolni a viták, az erőből történő szabályozás és centralizálás nem fogja elérni a célját, nem fog emelkedni a szakma színvonala.
Elsőként arra lenne szükség, hogy a képzésben és vizsgáztatásban résztvevő szakemberek szóba álljanak egymással. Ez jelenleg csak nagyon ritkán valósul meg, pedig igény egyre inkább lenne rá. Ezt a feladatot pedig a szakmai érdekképviseleteknek kellene összehangolniuk. A szakmát érintő ügyekben össze kellene fogniuk és el kellene érniük a hatóságoknál, hogy szóba álljanak velünk, mielőtt egy új rendeletet meghoznak.