Aktuális szakmai hírek

Az idén másodszor, ismét a fővárosban az Autóklub Berda József utcai tárgyalótermében találkoztak a magyarországi autósiskolák és szakoktatók érdekképviseleteinek vezetői. Szeptember 10-én is azzal a céllal jöttek össze, hogy folytassák az április elején elkezdett együttműködés, az egyesülés konkrét lépéseinek gyakorlati megvalósítását.

Nehéz ügy! 

Most is mindenki elmondta véleményét a módosított képzési rendelethez kacsolódva, de ezúttal is inkább a keserűség, a kritikus hang, a vita erősödött fel. A sokféle és sokszor ellentmondó hozzászólások ehaltak a kevésbé fontos részletekben, nem volt a javaslatok között mindenki által vállalható kezdeményezés.
 Ugyanakkor többen is kifejtették, hogy az új helyzetben, - éppen a rendeletváltozások következtében és a taxis rendelet példája nyomán – lehetne mit kezdeni pl. a szakoktatók tisztességes óradíjának meghatározásában. Ehhez kapcsolódó konkrét javaslattal, intézkedési tervvel azonban senki nem állt elő, úgy tűnt, ez is csak az elképzelés szintjén van.
 Az érdekképviseletek stratégiai együttműködésének elindítása ezúttal sem sikerült, erre ma még nem készek e szakmai szervezetek vezetői, de a szándék megvan bennük.

 További hír, hogy a Gépjárművezető-képző Szakoktatók Független Szakszervezetének (GSZFSZ) korábban lemondott elnöke Kapitány Tibor helyett már Jávorszki Róbert tölti be ezt a posztot, ő vette át a fővárosi oktatók érdekképviseletének vezetését.

 Ugyancsak változás történt a 2008-ban megalakult Moharos Társaság vezetőségében, de itt csak részleges megoldás született. A szintén 2013. szept. 10-én megtartott tanácskozáson Rajna Ervin elnök lemondott, de a hiányzó tagok miatt nem voltak szavazóképesek, nem választhattak új vezetőket, ezért ideiglenesen az elnökhelyettes Pető Attila kapott megbízást a szervezet vezetésére. A Moharos Társaság egy hónapon belül megtartja tisztújító közgyűlését. A korábban ismertetett országos érdekképviseleti találkozón is szóba került, hogy a teljes vezetőségében megújuló, szervezeti szabályzatában is gyökeresen megváltozó Moharos Társaság alkalmas lehet az összes magyarországi érdekképviselet befogadására. Itt valósulhat meg az a stratégiai együttműködés, ami szakmai tekintélyt, erőt mutathat, amire felfigyelnének még a szakma-politikai döntéshozók is. Ez a lehetőség még van!