Motoros oktatás, 24-es rendetlenségek…

Nem gondoltuk volna, hogy a 2014-es év is tartogat számunkra meglepetéseket. Ismét módosították a 24-es képzési rendeletet, február elsejétől megint változtak az oktatásba bevont motoros kategóriák követelményei.
Én pl. 2012. végén eladtam az összes  motoromat (majdnem mindegyiket), amelyek az akkori változások miatt, sem az „A”, sem az „A2”-es alkategóriának nem feleltek meg. Igaz, már akkor sem értettem, hogy miért kell az “A” kategória esetében a legalább 600 cm3 és a minimum 40 kw-os teljesítmény. Mélyen piaci ár alatt voltam kénytelen megszabadulni tőlük, tavaszra pedig már új motorokkal kellett kezdenem az oktatást. Jelentős beruházással 600-as Honda Hornet motorokat vettem az „A” kategóriához, ezek 95 LE-sek, azaz kb. 70 kw teljesítményűek, és 200 kg-osak. Az „A2”-es alkategóriához 500-as Yamahákat vettem.

Megvettem őket, végigoktattam velük az évet, a szezon végére pedig nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ezekkel a motorokkal semmivel sem tudok többet adni tanulóimnak, mint az elődeikkel.

Most is ugyanazokat a járműkezelési alapokat (kuplungkezelés, váltóhasználat, fékkezelés, kanyartechnikák, stb) van lehetőségem megtanítani. És továbbra is csak az alapokat!  Mindannyian tudjuk: az alapképzésben csak annyira lehet a motorosokat (és persze az autósokat is) megtanítani, hogy a vizsgákon átmenjenek. Ennél többre – miközben nagy szükség lenne rá - a jelenlegi keretek között nincs lehetőségünk. 

Ma a friss jogosítványos motorosok a gyakorlás során semmiféle vészhelyzettel, hirtelen beavatkozást igénylő szituációval nem találkozhatnak, mivel biztonságos körülményeket az ilyen feladatokhoz nem tudunk biztosítani. Nekem arra van lehetőségem, hogy alaposan elmondjam mire figyeljenek, mire számítsanak, mi az, ami különösen nagy veszélyt jelent számukra. Ugyanígy próbálom a közlekedési előrelátásukat is javítani, fejleszteni, de ez kevés. A vizsga után pedig magukra maradnak az élet húsdarálójában.
 Ugyanakkor a rendeletmódosításnak köszönhető plusz kilowattok és a többlet súlyok veszélyesebb szituációkat jelentettek a tanulóvezetőknek úgy a rutinpályán, mint a forgalmi oktatásban, nekem pedig az ősz hajszálak megszaporodását! 
 Megugrottak fenntartási költségeim is. Jóval drágább lett a szervíz, a biztosítás, az adók, illetve a feleslegesen nagyobb teljesítménnyel járó motorok jelentős többletfogyasztása.
 Csupán a szerencsémnek köszönhetem, hogy én jól döntöttem és éppen ezeket a motorokat vásároltam meg, és most reménykedem, hogy nem kell majd ismét új motorokat vásárolnom.
  Az ilyen módosítások egészen komoly anyagi terhet rónak az iskolákra, azokra, akiknek vezetői nem láttak bele a rendelet alkotóinak fantáziájába, s akik nem erre a “leges-leges-leges-legújabb” módosításnak megfelelő motorparkra cserélték le - még 2013-ra készülve - az oktatásban még tökéletesen megfelelő, jól bevált motorjaikat. 

Nemsokára jön a 2014-es szezon

 Az „A1” alkategóriába tartozó képzésben és vizsgán azok a motorkerékpárok alkalmazhatóak majd, amelyek meghaladják a 120 cm3 hengerűrtartalmat és ha ez nem több mint 125 cm3 - továbbá ha az eddig is érvényben volt 0.1kw/kg teljesítmény/tömeg arányt nem haladják meg.

Az „A2”-es alkategóriában is módosítottak: legalább 395 cm3 hengerűrtartalom, a motor teljesítménye legalább 20 kW, de nem több 35 kW-nál, teljesítmény/tömeg aránya pedig nem haladja meg a 0,2 kW/kg-ot.

Az „A” kategóriát érintő újabb változtatások 2019-től jönnek, ami azt jelenti, hogy kizárólag olyan motorkerékpárok használhatóak majd, amelyek legalább 180 kg terheletlen tömeggel és legalább 50 kW motorteljesítménnyel, illetőleg minimum 595 cm3 hengerűrtartalommal rendelkeznek.

Jelenleg tehát az „A1” kategóriás motorokat érinti komolyabban a módosítás, az „A” kategóriásokat még 5 évig nem, - legalább is a jelenlegi rendeletmódosítás szerint. Nem biztos azonban, hogy 5 év múlva én lecserélném a motorparkomat. Ha ezt mégis meg kell majd tenni, megint rosszul fogunk járni.

Nézzük csak röviden a nem egészen pontos, a 2014-es árakon számolt költségeket.
A motoros oktatáshoz minimálisan 2 db ”A” és 1 db.”A1” -es motor szükséges (amelyeknek cseréjéről most is szó van). 
Fix költségek az „A” kategóriás, 600 cm3-es, 70 kw-os, 10 éves motornál:
vagyonszerzési illeték 31 500 + új forgalmi engedély 6000 + törzskönyv 6000 + eredetiség vizsgálat 17 000 +  kettő motornál ez összesen 121 000 Ft. kiadást jelent.
 Az „A1”-es, 123 cm3-es, 10 kw-os motornál : vagyonszerzési illeték 3000 + új forgalmi engedély 6000 + törzskönyv 6000 + eredetiség vizsgálat 15 500, és ez egy motornál 30 500 Ft-os költséget jelent. Összesen tehát: 151 500 Ft. 
 A fix, minimum költségek mellett számolni kell még az eladás és az új motor vásárlásánál jelentkező plusz kiadásokkal is, amit persze nehéz megsaccolni, de összességében az egész, akár 4-500 ezer Ft-os kiadást is jelenthet.

Kérdezem akkor én:

-  Az „A” kategóriánál miért nem elegendő a „csak” 49 kw-os, és a „csak” 179 kg-os motor?
- Az „A1” alkategóriánál miért nem elegendő a „csak” 102 cm3-es motor? Itt miért csak 5 cm3 a tolerancia érték?
- Miért kényszerítik bele az iskolákat ismét ekkora befektetésekbe?
- Miért hivatkoznak mindig az Európai Uniós változásokra, mikor azok nem is minden esetben fedik az igazságot?
- Miért nem átgondolt, több szempontból megvizsgált, hozzáértők véleményére alapozottan hoznak meg egy ilyen rendeletet?
-  Miért nem kérdezik meg a szakmában dolgozókat arról, melyek azok a változtatások  amelyek segíthetik ezt a munkát, nem pedig ellehetetlenítik?
- A rendeletalkotó, aki talán sosem mélyült el az oktatás „rejtelmeiben”, csupán kívülállóként van jelen, miből gondolja, hogy ilyen speciális tevékenység esetében jó és kivitelezhető döntést, - szabályt tud hozni?
Miért? Miért? Miért?

Még egy fontos gondolat az „AM” kategóriás módosításhoz. Aki ezentúl automata váltós mopeddel vizsgázik, az csak ilyet vezethet, aki manuális váltóssal az mindkettőt. Magam, a legveszélyesebbnek az AM kategóriát tartom, - oktatási szempontból is. Ez a legnagyobb odafigyelést igénylő, egy pillanatnyi lazítást sem megengedő feladat. A 14-éves gyerekeket kell megtanítani, közlekedni nagy forgalmú, veszélyes utakon. Ez automata-váltós motorral is nagyon veszélyes dolog, hát még, ha váltókezelésre, a kuplunghasználatra is külön figyelni kell az amúgy is figyelmetlen, közlekedési tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező gyermeknek. Ez az új változtatás érthetetlen szigorítás! Én biztos, hogy nem fogok a fővárosban, váltós motorral „AM” kategóriás gyakorlatot vállalni.
 Zárszóként. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a hatóságokkal közös érdek lenne az oktatás színvonalának javítása. A motoros oktatók pedig számos dologban tudnának olyan változtatásokat is javasolni, amelyek hasznosabbak lennének a mostani módosításoknál. Abban is biztos vagyok, hogy erről a dologról minden kollégám hasonlóan gondolkodik, és ebben segítene is, - ha engednék!

Czebe Tamás