Előszó

Pedig a Tanulóvezető 2010-es, második számában már annyira szerettem volna valami bizakodó hangot megütni, hiszen mégis csak május van!
Jött azonban a regnáló hatóságok 179/ 2010.(V.13.) kormányrendelete a járművezető-képzés szabályozásáról, ami újra felcsigázta a kedélyeket, óriási felháborodást kiváltva a szakmában, országszerte. Ez is besorolható a korábbi évek szakértelmet nélkülöző, hatalommal visszaélő, arrogáns hatósági intézkedései közé. Nemhogy segítették volna az autósiskolákat, inkább - mint ahogy következő írásunkban is fogalmaz egy régi szakember - ezek teljes szétverésén munkálkodtak. Most is, mint korábban annyiszor, csalárd módon kijátszották az autósiskolák és szakoktatók érdekképviseleteit.
Itt van tehát a rendelet (lásd honlapunk főoldalán), de ki lehet-e még ebből a kátyúból jönni?
Biztosan, de csak az unalomig ismételt régi recept segítségével, a szakmai érdekképviseletek közös fellépésével, a régen óhajtott összefogással.

Balogh Zoltán