Ez volt a régi kormány utolsó utáni rendelete!

  Alig több mint másfél hónapja - 2009. április 8-án - a Magyarországon számba vehető kilenc országos érdekképviselet újra találkozott a minisztérium és a közlekedési hatóság vezetőivel. A furcsa előzményű érdekegyeztető tanácskozás több órán keresztül tartott, napirendre kerültek a szakmával kapcsolatos kérdések, tisztázni és egyeztetni igyekeztünk ezeket. A megbeszélésről hangfelvétel, jegyzőkönyv készült, minek alapján bizonyítható, hogy a minisztérium jelezte: június végén egy újabb szakmai egyeztetésre kerül sor, amelyben további előkészületek történnek egy minél egységesebb és az érdekképviseletek által is támogatott szakmai rendelettervezet összeállításra.
  Ezzel szemben, érdekképviseleti egyeztetés nélkül, május 13-án megjelent az új 179/2010-es kormányrendelet, és persze olyan szabályzásokkal, amit az érdekképviseletek zöme egyáltalán nem támogatott, sőt olyan szövegrészek is bele kerültek, amelynek még felvetése teljesen váratlan és újszerű a szakemberek számára.
Ez volt a régi kormány utolsó utáni rendelete, és sajnos ez nem tűnik véletlennek.

Első olvasásra is a következők olvashatók ki az egyes paragrafusok közül:

  Élesen elhatárolódik egymástól a tanfolyam és a szaktanfolyam fogalma. A tanfolyamon a közúti járművezetők képzése, míg a szaktanfolyamokon a közúti közlekedési szakemberek képzése és továbbképzése folyik. Az oktatók és iskolavezetők is közúti közlekedési szakembernek minősülnek, és a szaktanfolyamokon – megint új fogalomként - csak szaktanfolyami vizsgabiztosok vizsgáztathatnak.
A kormányrendelet gyakorlatilag most legalizálta a szakoktató-képzés felsőoktatású intézetben való lebonyolítását, ami ellen - legalábbis annak a jelenlegi gyakorlata miatt - kézzel, lábbal tiltakoztak az érdekképviseletek. Így már nem csak egyszeri, kísérleti szakoktató-képzésről van szó, hanem korlátlanul, a további tanfolyamokat is itt, a felsőfokú intézetekben lehet majd folytatni. Az még csak-csak érthető, hogy a kiváló fizika professzorok átlagon felüli előadásokat tudnak tartani a diesel motorok működéséről, de hogy az oktatók rendszeres továbbképzésében, ahol a konkrét elméleti és gyakorlati oktatást érintő kérdésekben is illene új ismeretet átadniuk, az már egyszerűen érthetetlen. Hogyan jöhetnek képbe az ilyen felsőoktatási intézményekben dolgozó elméleti tanárok, akiknek a szakmában semmilyen gyakorlati tapasztalatuk nincs? Talán egyetlen remény az a pont lehet, hogy a rendeletbe bekerült a mondat:…”a közúti járművezető-képzők országos működési területű érdekképviseleti szerve bevonásával” – azonban, hogy ennek milyen lesz a gyakorlati jelentősége és haszna ma még nem lehet tudni. 
Ebből következően az oktatói, iskolavezetői és vizsgabiztosi továbbképzések is csak felsőoktatási intézményekben történhetnek. 
A rendeletből egyenesen következik, hogy pont került a szakoktatók továbbképzése és az azt követő vizsgákkal kapcsolatos vita végére is. Ezt a rendelet így rögzíti: „A szakoktatók, az iskolavezetők és a vizsgabiztosok továbbképzésen és ezt követő vizsgán kötelesek részt venni.”
  A kormányrendelet alapján a jövőben képzési engedély adható külön az elméleti és külön a gyakorlati képzésre is. Hogy ez a valóságban mit fog jelenteni, ma még nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, hogy ezt az elképzelést is elutasították az érdekképviseletek. Az is biztos, hogy a jogalkotó itt az autósiskolák érdekeit nem védte, de a tanulókét sem, akik így sokkal kiszolgáltatottabbá válhatnak. Az elméleti képzés után például egyszerűen szélnek ereszthetik őket, és a mai helyzetben ennek bizony van realitása.
Ha tehát a gyakorlati oktatók is képzési engedélyt kaphatnak, akkor még távolabb kerülünk attól az egyébként oktatók által régen szorgalmazott gyakorlattól, hogy az alkalmazotti jogviszony elterjedése megvalósuljon.
Talán a legjelentősebb változás, hogy a rendelet lehetőséget ad arra, hogy ezen túl a tantermi oktatás helyett az elméleti oktatás e-learning, azaz távoktatási formájában is történhessen. Ez alapjaiban megváltoztathatja a gépjárművezető-képzés teljes rendszerét. A távoktatás kétséget kizáróan korszerűnek mondható képzési forma, amelyet a felsőfokú intézményekben hatékonyan használnak is. Ugyanakkor, hogy a gépjárművezető-képzésben milyen előrelépést fog jelenteni, ez ma még megjósolhatatlan. Vagy igen. Ugyanis az elméleti oktatásban, a tanteremben, a közösségben nevelő oktató ma egy olyan érték, amit semmilyen technika nem pótolhat. Ha pedig ez kiesik a rendszerből, akkor beláthatatlan következményei lehetnek. A vizsgaeredmények szempontjából természetesen hatásos eszköz a távoktatás, hiszen a rendszerben nagyon komoly fejlesztési és kontroll lehetőségek rejlenek. Ez azonban csak a tárgyi tudás fejlesztésére alkalmas, közlekedésre nevelésre nem, a teljes gépjárművezetés elsajátításához pedig ennél sokkal többre lenne szükség. Az új rendelet életbelépésével nagyon könnyen megvalósulhat az a régóta felvázolt vízió, hogy egyszerűen nem lesz szükség az autósiskolákra. Az e-learninget bármely arra alkalmas és tőkeerős cég elindíthatja, még úgy is, hogy egy oktatójárművel sem rendelkezik, hiszen csak elméletre kapott képzési engedély! Nagyban, az internettel jól lefedett városokban már a viszonylag kis tandíjért is megéri ilyen jellegű oktatásra beiskolázni tanulókat. Elsőként tehát az ilyen helyeken teljesen megváltozhat az eddig megszokott képzési gyakorlat.
  A korábbi rendelet-tervezetben van még egy olyan mondat is, ami fölöttébb érdekes: „távoktatás („e-learning”) a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott olyan távoktatás, amely oktatástechnológiai és pedagógiai módszertant is tartalmaz, valamint magában foglalja a zárt futásidejű keretrendszert és abban tárolt digitális tananyagot, amelyhez a tanuló - autentikációt követően interneten keresztül, web böngésző használatával - kapcsolódhat.” A kulcsszó itt a felnőttképzési törvény. Ez a sok vitát kiváltó kérdés szakmai rendeletben még nem jelent meg soha. Ez lenne vajon az első kapocs a képzési rendelet, és felnőttképzési törvény között?
  A felnőttképzési törvényre utaló mondat egyébként a következőről szól: „Távoktatás: az oktatásnak az a formája, amely alkalmazása esetén a tananyaggal való megismerkedés, a tananyag elsajátítása és az elsajátított tudásról történő számadás a felnőttképzésben résztvevő önálló tevékenységét igényli. A távoktatás során a tanulás közvetett irányítása valósul meg, amely megköveteli a tananyagok speciális felépítését, az azokhoz való hozzáférés technikájának biztosítását, a tanulási folyamat a felnőttképzésben résztvevő által történő ellenőrzésének lehetőségét. A távoktatás időtartamát, valamint az ismeretátadás és a tanulmányok teljesítése ellenőrzésének formáit a képzésben részt vevő felnőttel kötött felnőttképzési szerződésben a felnőttképzést folytató intézmény határozza meg. A távoktatás megvalósulhat hagyományos levelező oktatás keretében vagy infokommunikációs technológiai adathordozók felhasználásával.”

Pető Attila,
az Iskolák a Biztonságos Közlekedésért  Egyesület elnöke