1. Milyen jó tanácsok maradtak meg a gyakorlati oktatásból, a tanulókocsiból?
2. Milyen volt az oktató?
3. Volt-e hiányosság a gyakorlati képzésben?
4. Most milyenek az autós társak?
5. Mi lett volna még fontos tanulni való?
6. Hogyan voltak a gyakorlati vizsgák?
7. Általában, hogyan boldogul ma a kezdő vezető?

Én kb. 50-60 gyakorlati órával a második vizsga után kaptam meg a jogsit. Lassan már két éve. Nem minden nap ugyan, de folyamatosan vezetek, és jobbára Budapesten.

1. Ami legjobban megmaradt bennem a tanulókocsiban elhangzott oktatói instrukciók közül:

- mindig és folyamatosan pozícionáljam magam, nézzem a tükröket is, tudjam, hogy hol vagyok, mennyire vannak tőlem mások, akik közlekednek előttem, mellettem, mögöttem,

- a holtterekre nagyon figyeljek,

- nem kell rohanni, mert csak fél percet nyernék ezzel, a ritmust kell felvennem, de így is nyugodtan, és próbáljak határozottan,

- hozzak önállóan döntéseket, 

- mindig határozzam meg előre az útvonalat.

2. Nekem normális, korrekt oktatóm volt, teljesen elégedett voltam. Ő mindig pontosan látta, hogy mi az, ami nem megy nekem, mit kell még gyakorolni, mit tévesztek el folyamatosan.
Dicsért is, ha jól megoldottam a feladatot. Mindig az volt az érzésem, mázlista vagyok, hogy ő az oktatóm.Tökéletesen magyarázott, végig jól haladtunk. Én tudtam, hogy harminc óra a minimum, de nekem az nem elég. Ennyi órát sem tartottam soknak, minden foglalkozáson újat kaptam.

3. Most, hogy forgalomban már vezetek, persze hiányérzetem is van. Szerintem jó lett volna nagyobb hangsúlyt helyezni az előzésre, ebben elég bizonytalan vagyok! Mint ahogy többsávos úton a sávváltásban sem vagyok határozott, főleg a besorolásoknál. Ez különösen a nagyvárosi forgalomban zavar. Még mindig nehéz nekem pontosan megítélni a tükörből, hogy mekkora sebességgel jön az autó a szomszéd sávba, aki elé pedig szeretnék besorolni...

4. Sokszor tapasztalom, hogy az autósok nem akarnak beengedni maguk elé, pedig óvatosan próbálkozom. Mintha gyorsabbnak, erőszakosabbnak kéne lennem, de ezt én nem tanultam. Nincs is ehhez elég rutinom!

5. A rengeteg parkolási gyakorlat helyett, (persze ez is fontos!) én a forgalmi vezetésben gyakoroltam volna többet. Értem én, hogy nem fér bele minden az időbe, meg a vizsgára is, de a forgalom az mindennél fontosabb, minden helyzet új, amit jó lett volna még tanulni.

6. A gyakorlati vizsgák is élnek még bennem, hiszen két vizsgám is volt! Az elsőnél nagyon izgultam, hogy milyen lesz a vizsgabiztos, de normális volt, nem evett meg. Csak éppen megbuktatott. Jogosan. A második vizsgámnál már nem is a vizsgabiztos miatt izgultam, mert tudtam, hogy normális lesz. Ez pedig így is volt.

7. Sajnos, folyamatosan érzem, hogy a T betűs vezetőkkel türelmetlenek az utakon, méltatlankodnak, ha kicsit lassúbb vagyok. Teljesen elfelejtették, hogy ők is a rutinpályán kezdtek tanulni. A megengedett sebességgel megyek, majd nagy gázzal megelőz, közben mutogat. Próbálok nem foglalkozni vele, de néha nem könnyű. Akad persze egy-egy segítőkész vezető is. Ez a ritka, de milyen jó hogy ilyen is van. 

Tóth Judit