Garamszegi József Hatvan városában oktat T jelzésű, tetőtáblás, duplapedálos tanulókocsijával. Hatvanban erős a reggeli forgalom, zsúfolt a Zagyva híd felüljáró, jönnek, mennek az autók, sokan családostul igyekeznek az iskolába, oviba, majd tovább a munkahelyekre. A szemből jövő vezetők sokan intenek és felismerik Garamszegi oktatót a tanulókocsiban. Találkoznak a tekintetek, egy villanás a szemkontakt, egy fejbiccentés - Üdvözlet Tanár Úr!

Igen! Ő volt az én Oktatóm!
Hatvanban sokan tisztelegnek a régi MHSZ-es, Rutinos oktatónak, akitől valamikor kapták az útravalót. Meg is köszönik neki. Minden reggel.
Garamszegi József negyvenöt éve oktat. Most is oktat. Kezdő tanulója még kicsit szorítja a kormányt, de ő most is lazán, csak mondja az instrukcióit, - közben visszaint az elhaladó ismerősöknek.
"Örülök persze, hogy sokan üdvözölnek, de ez nem is annyira lényeges. Nekem ebből az a fontos, hogy a régi tanítványaim nemcsak néznek, hanem látnak is! Felismernek. És ha az autóvezető jó közlekedési látással bír, az már reményt ad a rutinos, balesetmentes vezetésre."